2021. 09. 23. csütörtök

Tekla, Líviusz
1 EUR 356 HUF
1 GBP 417 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: Botrányos közmeghallgatás a XVI. kerületben – Törvényességi vizsgálatot kezdeményeznek Kovács Péter fideszes polgármester ellen

DK: Botrányos közmeghallgatás a XVI. kerületben – Törvényességi vizsgálatot kezdeményeznek Kovács Péter fideszes polgármester ellen

A Közösen a Kertvárosért Frakció törvényességi vizsgálatot kezdeményez Kovács Péter fideszes polgármester ellen, ugyanis a legutóbbi, október 21-i XVI. kerületi lakossági közmeghallgatáson botrányos módon egyértelműen megtagadta egy ellenzéki képviselőtől a jogot, hogy válaszoljon az ott elhangzott egyik lakossági kérdésre.

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet, a törvény szerint a polgármester ezt nem tehette volna meg, így  Kovács a hatalmával visszaélve egyszerűen kisajátította a rendezvényt, amely ellen az ellenzéki Közösen a Kertvárosért frakció tagjai a terem elhagyásával tiltakoztak. Az elhallgattatott képviselők kezdeményezik ennek az eljárásnak a lefolytatását, mi, európai magyarok ugyanis nem fogjuk szó nélkül hagyni, hogy egy fideszes polgármester semmibe vegye a törvényeket, és megpróbálja elhallgattatni az ellenzéki képviselőket.

Nemes Gábor

A XVI. kerület önkormányzati képviselője, a DK szakszervezeti és foglalkoztatáspolitikai szakpolitikusa

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum