2021. 10. 23. szombat

Gyöngyi
1 EUR 364 HUF
1 GBP 431 HUF

DK: A kormány újra választási csaliként veti be a közmunkát

„A férfiak vadászat után, udvarlás közben és választás előtt hazudják a legnagyobbakat” – tartotta Bismarck. A Fidesz híven követi a Vaskancellár útmutatását, legalábbis, ami a választás előtti magatartást illeti. Az országgyűlési választás előtt a kormány meghirdette a téli közmunka-programot, amivel sikerült a foglalkoztatottak számát jelentősen növelni. Hiába figyelmeztettek szakértők, hogy a költségvetésben nincs fedezet a program fenntartására, a porhintés sikerült: a Fidesz győzött, majd haladéktalanul leszállította a közfoglalkoztatást a korábbi szintre – májusban százezer közmunkás veszítette el munkáját.

Úgy tűnik azonban, a kormány agytrösztjei rájöttek, hogy idén még egy választás esedékes, ezért újra meghirdették a közfoglalkoztatás fölfuttatását. Fedezet továbbra sincs rá, bizonyosak lehetünk tehát benne, hogy október után újra nagyot fog zuhanni a közfoglalkoztatás szintje, addig azonban Bismarck receptjének megfelelően hamis reményt ad azoknak, akiknek nyomorában a közmunka megalázó kegyelemkenyere is átmeneti megoldást jelent.

A Demokratikus Koalíció a foglalkoztatási gondok valódi megoldását követeli. Ehhez a kormány gazdaság-, oktatás és szociálpolitikájának gyökeres megváltoztatására van szükség; a közfoglalkoztatás csak átmeneti segítség, de az is csak akkor, ha a munkaerőpiacra visszavezető eszközként, és nem a választási madzagra kenhető mézként bánnak vele.

Niedermüller Péter
alelnök (DK)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum