2024. 07. 13. szombat

Jenő
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

DK: A kormány szerint a numerus clausus nem volt jogfosztó törvény

„Történettudományi kérdésekben a kormánynak nincs ítélkezési joga” – mondta Lázár János a mai kormányinfón arra a kérdésre, hogy a kormány leváltja-e a Veritas Intézet vezetőjét, aki szerint a numerus clausus nem volt jogfosztó törvény. Lázár János tehát úgy tesz, mintha a Veritas Intézet egy, a kormánytól teljesen független tudományos intézmény lenne.

A Veritas Intézet azonban nem független intézmény, magyar adóforintok nélkül egyetlen napig sem működött volna. Az intézet létezését az Orbán-kormány tette lehetővé, amikor több száz millió forint közpénzt adott a magyar költségvetésből a működésére. Lázár János tehát ma hazudott, a kormány nagyon is ítélkezik történettudományi kérdésekben, például akkor, amikor zsidó-ellenes szervezeteket támogat közpénzzel pár jobbikos szavazatának a reményében. Sajnálatos, hogy Lázár felhozta azt a Szakály által is hangoztatott álságos érvet, hogy a törvényben szó szerint nem szerepelt a „zsidó” szó. A gyakorlatban ugyanis csak őket sújtotta, a törvénnyel a zsidó hallgatók kétharmadát szorították ki a felsőoktatásból.

A Demokratikus Koalíció szerint Lázár János ma egyértelművé tette, hogy a kormány egyetért azzal, hogy a numerus clausus nem volt jogfosztó törvény, hiszen ellenkező esetben leváltotta volna Szakály Sándort. A DK szerint megengedhetetlen, hogy az Orbán-kormány történelemhamisításban és zsidó-ellenes eszmékben osztozik.

Oláh Lajos
Országgyűlési képviselő
DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…