2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: A kormány által rendelt kínai vakcina akár 35-ször annyiba is kerülhet, mint az AstraZeneca vakcinája?

DK: A kormány által rendelt kínai vakcina akár 35-ször annyiba is kerülhet, mint az AstraZeneca vakcinája?

A DK információi szerint a kormány által rendelt kínai vakcina akár szélsőségesen drága is lehet az összes többi vakcinához képest. Az AstraZeneca vakcina, amelyet előreláthatólag január végén engedélyez az Európai Gyógyszerügynökség, nagyjából 2 és fél amerikai dollárba, azaz kevesebb, mint ezer forintba kerül adagonként. Ehhez képest a kormány által megrendelt, Európában bevizsgálatlan és engedélyezetlen kínai Sinopharm vakcináról azt hallani, hogy egy adagja nagy tételben is 30 dollárba, azaz közel 9 ezer forintba kerül, de az ára kisebb tételben elérheti akár a 145 dollárt is, ami 42 ezer forintot jelent adagonként. 

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul a kormányhoz: igaz, hogy akár 35-ször annyiba is kerülhet az Európában bevizsgálatlan és engedélyezetlen kínai vakcina, mint az engedélyezett és már Európa-szerte használt biztonságos alternatívái? Ideje, hogy tisztán lássunk a kínai lélegeztetőgépek történetére hasonlító ügyben, hogy az emberek jobban bízhassanak az oltásokban, és minél többen beoltassák magukat. Reméljük, hogy az emberélet még a pánikkormány számára is fontosabb, mint a lopás, ezért bízunk abban, hogy a kormány meg tudja nyugtatni az embereket.

Varga Zoltán

A DK országgyűlési képviselője, frakciószóvivő, a Népjóléti Bizottság tagja

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…