2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: A Fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy elkerülje az iskolakezdéssel megjelenő dugókat és közlekedési káoszt!

DK: A Fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy elkerülje az iskolakezdéssel megjelenő dugókat és közlekedési káoszt!

Szeptember elsejével újra megnyílnak az iskolák, elindul a tanév, ez pedig Budapest közlekedési rendjét is jelentősen átalakítja majd a nyárihoz képest. Az elmúlt 10 évben hozzászokhattunk, hogy a kormány az M0-ás elbaltázásával, Tarlós István pedig az inkompetens városvezetéssel garantálta a dugókat és a járatkimaradásokat. A tavaly október óta működő közös ellenzéki fővárosi vezetés a múlttal szemben a jövőbe fektetett be egy új közlekedési koncepcióval, ez ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy az iskolakezdés – az elmúlt évekhez hasonlóan – ismét közlekedési káoszba fulladjon Budapesten.

A Demokratikus Koalíció budapesti elnökeként arra kérem a fővárosi vezetést, hogy mindent tegyen meg azért, hogy Budapest elkerülje az iskolakezdés idején megszokott dugókat! Már most látszik, hogy hol vannak azok a közlekedési gócok és helyzetek, ahol a forgalmi rend átgondolására, esetleges átszervezésére lehet szükség, most még van idő erre. A dugóban veszteglő autók nem szolgálják sem az autósok, sem a tömegközlekedők, sem a biciklisek, sem a gyalogosok érdekeit, ezért mindent meg kell tenni, hogy a Főváros elkerülje a közlekedési káoszt!

Trippon Norbert
a DK budapesti elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…