2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • DK: A Fidesz leszavazta, hogy a magyar adófizetők is megkapják a 3 millió 300 ezer forintos lakástámogatást, amit a határon túliaknak adnak

DK: A Fidesz leszavazta, hogy a magyar adófizetők is megkapják a 3 millió 300 ezer forintos lakástámogatást, amit a határon túliaknak adnak

Miközben a Fidesz itthon megszüntette a lakástakarékok állami támogatását, addig a Vajdaságban fejenként 3 millió 300 ezer forintot ad házvásárlásra. Ehhez nem kell önrész, nem kell hozzá semmit befizetni, nem kell hozzá takarékoskodni, a kormány 3 millió 300 ezer forint ingyenpénzt ad a Vajdaságban bárkinek a magyar adófizetők pénzéből. A DK
törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a kormány ugyanezt megadja a Magyarországon élőknek is, hogy a magyar adófizetők, akiknek a pénzéből ez működik, ne legyenek alsóbbrendű állampolgárok. A fideszes képviselők tegnap a parlament Gazdasági bizottságában leszavazták ezt.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen és gyalázat, hogy éppen azok nem kapnak majd 3 millió 300 ezer forintot házvásárlásra, akik ezt a programot fizetik. Nem a határon túliak támogatásával van a bajunk, hanem azzal, hogy a magyar adófizetők közben nem részesülnek ebből. Ez a kormány tavaly az évi mindössze 72 ezer forint állami támogatást fizető lakástakarékokat is megszüntette. Nekünk, magyar adófizetőknek 72 ezer forint sem jár, de a határon túliak 3 millió 300 ezer forintot kapnak a pénzünkből minden előtakarékoskodás nélkül. Ismét bebizonyosodott, hogy a Fidesz határon túli szavazatvásárlásra költi a magyar adófizetők pénzét, akiket csak fejőstehénnek, alsóbbrendű állampolgárnak tart.

Arató Gergely
frakcióvezető-helyettes

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek