2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

DK: A Fidesz által átnyomott költségvetéssel csak Orbán haverjai járnak jól

Míg a kormány egy-egy milliárd forintot szán a költségvetésből “ovis labdaprogramra” és a Judo világbajnokság megszervezésére, vagy éppen 740 millió forintot a Vajdasági Birkózóakadémia fejlesztésére, addig – az ellenzék javaslatait semmibe véve – a nyugdíjasoknak és az egészségügynek semmi sem jut. Hiába tett javaslatot az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa is a kormánynak, az oktatási eredmények javítására, a verseny élénkítésére a közbeszerzésben, a korrupció elleni fellépésre, a Fidesznek ezek az intézkedések sem állnak érdekében.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány tagjai minden maradék józan eszüket kidobva úgy költekeznek, mintha nem lenne holnap. Magyarországnak viszont nincs szüksége olyan uralomra, amelyik látványosan semmibe veszi a magyar emberek érdekeit, magasról tesz az ésszerű javaslatokra, és újabb százezreket készül az út szélén hagyni. Nem az a hazafi, aki Jókai, Mikszáth és Móricz regényalakjait lepipálva lopja el az ország pénzét, hanem az, aki felelősséggel gazdálkodik a nemzet vagyonával. És a Fidesz ennek a felelősségnek a közelében sincs.

Varju László
országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság elnöke
DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…
UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…