2024. 07. 24. szerda

Kinga, Kincső
1 EUR 390 HUF
1 GBP 464 HUF

DK: 14 áldozat és nulla felelős az azbesztkatasztrófa mérlege

Varju László, a DK Országgyűlési képviselője ma a Parlamentben, napirend utáni felszólalásában emlékezteti a kormányt az azbesztkatasztrófában viselt felelősségére.

A DK a várpalotai civilekkel összefogva sikeresen akadályozta meg, hogy Várpalotára vigyék az azbesztet, a lőrinciek és zagyvaszántóiak azonban továbbra sem menekültek meg. A volt cementgyár térségében 28-an betegedtek meg az elmúlt években, közülük pedig 14-en már meg is haltak. Orvosi szakjelentések bizonyítják, hogy mindannyian az ott tárolt 80 tonna azbeszt miatt betegedtek meg, amely halálos mellhártyarákot okoz.

Az emberek halálához vezető kormányzati susmusban benne volt a sokáig mindent rendben találó Környezetvédelmi Hatóság és benne volt a cementgyár szabálytalan lebontását végző cég is.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormánynak meg kell neveznie a felelősöket, hiszen még egyetlen egy embert sem vettek őrizetbe a 14 magyar állampolgár halálát okozó azbesztkatasztrófában. A DK szerint a kormánynak továbbá azonnali egyeztetésbe kell kezdenie a szakmai szervezetekkel arról, hogy hova szállítható az azbeszt emberéletek veszélyeztetése nélkül.

A DK szerint hazánkon kívül egyetlen európai országban sem fordulhatna elő, hogy 14 ember halála után a kormány a hozzátartozók azonnali kártérítése és a felelősök megnevezése helyett hallgatásba burkolózik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Állatkínzás Kerekhegyen
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő. Állatkínzás miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 40 éves helyi nőve…