2024. 07. 16. kedd

Valter
1 EUR 391 HUF
1 GBP 466 HUF

Csak a Jobbiknak van programja

Egy hónappal a választások előtt még sem a Fidesz, sem pedig az MSZP nem mutatta be a programját, ráadásul kitérnek a miniszterelnöki vita elől is.
Az erről tartott pénteki tájékoztatón Badány Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, miközben program híján a Fidesz és az MSZP egymás lejáratásával van elfoglalva, a Jobbik több mint 80 oldalas programjával kívánja maga mellé állítani a választókat, és kivezetni az országot történelmének egyik legmélyebb válságából. Hangsúlyozta, a párt programja a jobb megélhetésre, a rendre és az elszámoltatásra koncentrál. Leszögezte azt is, céljuk nem csupán az elmúlt 4 év, hanem az elmúlt 24 év leváltása.

Badány kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek Fidesz-MSZP kormányai kezelhetetlen adósságcsapdába kényszerítették az országot, közösen elherdálták a nemzeti vagyont, bűnözést, korrupciót és munkanélküliséget szabadítottak a lakosságra, egymással versengtek a földmutyik és a trafikmutyik árnyékában, s mindezek megkoronázásaként végezetül eladták a magyar földet.

Mivel sem a Fidesz, sem pedig az MSZP nem hozta nyilvánosságra a programját, így „nyilvánvalóan az egymással való riogatáson túl nincs is érdemi megoldási javaslatuk az előzőekben felvetett problémákra” – állapította meg Badány Lajos, aki jelzés értékűnek nevezte, hogy eddig sem Orbán Viktor, sem Mesterházy Attila nem fogadta el Vona Gábor meghívását a miniszterelnök-jelölti vitára.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek