Gyurcsány Ferenc írása a Frankfurter Allgemeine Zeitungban:
Ha a német kultúráról írunk, akkor az ember Beethovenre, Goethére vagy Schillerre gondol. Nekem
mégis van, ami fontosabb. A hétköznapok kultúrája. Tamás fiam pár éve volt tizennyolc éves. Talán
azért is, mert korábban egy évig Németországban tanult, lelkes Bayern München rajongó lett.
Születésnapjára ezért elvittem Münchenbe, hogy megnézzünk egy Bayern-Dortmund meccset.
Metróval mentünk ki az Allianz Arénába. A kocsikban a két szurkolótábor jól felismerhető volt.
Legnagyobb meglepetésemre a két tábor tagjai nem bántották egymást. Voltak szellemes beszólások,
csípős humor. És sok nevetés. De nem volt ellenségeskedés – egyszerűen készültek kedvenc csapataik
összecsapására. Nekem ez a barátságos civódás csaknem szürreális volt. Nálunk Magyarországon az
örök rivális csapatok szurkolótáborai hasonló esetben véresre vernék egymást és összetörnék a
metrószerelvényt.
Magyarországon az elmúlt években a mai kormánypárt kölcsönös gyűlöletre akart nevelni bennünket.
Csak akkor lehetsz jó magyar, ha egyetértesz a kormány politikájával, ízlésével,
történelemszemléletével, egyáltalán mindazzal, amit ő gondol és képvisel. Aki nem így érez,
gondolkodik, az nem jó magyar. Talán nem is magyar, egyszerűen a haza árulója.
Nekünk utálnunk kell Brüsszelt, de szeretni kell Moszkvát. Macron ellenség, Erdogan barát.
Keresztényként nem segíthetünk a menekülteknek. Aki mégis megteszi – egy új törvény alapján –
bűncselekményt követ el. A miniszterelnök első két gyermekét megkeresztelő evangélikus lelkész
egyházát nem ismeri el a kormány, törvényes költségvetési járandóságának kifizetését európai
bírósági döntés ellenére megtagadja. A hajléktalanokra is bűnözőként tekintenek egy új törvény
szerint. A civil szervezeteket Magyarország ellenségeinek kiáltották ki. A kormány Bécsbe üldözte a
Közép-Európai Egyetemet. Most folyik a Magyar Tudományos Akadémia önállóságának felszámolása.
A Legfelsőbb Bíróság, az Ügyészség, az Állami Számvevőszék élén a kormányfő barátai ülnek, a szabad
sajtó szinte már nem is létezik. A kormány sajtója közben megpróbál kikészíteni egy tizennyolc éves
diáklányt, mert egy tüntetésen az merte mondani, hogy torkig van a rendszerrel. Ilyen ma
Magyarország.
Nem várjuk Németországtól, hogy helyettünk küzdjön meg. Nekünk, magyar választóknak kell a
kormányt támogató két és félmillió emberrel szemben többséget szereznünk. Akkor is, ha tombol a
hazug kormánymédia, ha tele vannak az utcák Brüsszel ellen uszító plakátokkal, ha a közszolgálati
tévé és rádió egész nap kormánypropagandát sugároznak, ha Orbán állama az ellenzéki pártokat
pénzügyileg el akarja lehetetleníteni.
Ha vannak, akik érthetik, hogy miről írok, azok Önök. Elkápráztatni egy népet, csapdába ejteni lelkét,
erkölcsét nem nehéz. A gonosznak ellenállni a dicsőség oltárán iszonyatosan nehéz. És mert mi
emberek esendők vagyunk, nem egyszer akár egy hamis ígértért is bűnbe esünk. Ez történik ma
Magyarországon sokakkal. A harcról, a küzdelemről, a magyar kiválasztottságról, a földről, a vérről, a
nép genetikai homogenitásáról, a nemzet sikeres jövőjéről szóló ígéretek hamis reményt adnak a
reménytelennek, a felemelkedés illúzióját a letaszítottnak. Ugye ismerős ideológia? Ez nem
történelem, ez a mai Magyarország.
És mégis Németország, legalábbis politikai vezetőinek jelentős része, elnéző Orbán Viktor
politikájával. Ez több mint kiábrándító. Hiszen közülük sokukat személyesen is ismerve mondhatom,
okos, felelős emberek. Széleslátókörűbbek, képzettebbek, mint a legtöbb magyar politikus. E
tekintetben legyenek büszkék rájuk.
De mostanában csalódást okoznak nekünk, európai, szabadságszerető magyaroknak. Méghozzá azért,
mert az Önök politikai vezetői taktikáznak – miközben tudják, hogy mi történik nálunk, és értik, hogy
mindez mivel fenyegeti nem csak Magyarországot, hanem egész Európát. Értem én, hogy fontos a
német autógyárak érdeke, hogy nálunk egy új törvény alapján négyszáz óra túlmunkára lehet
kötelezni egy munkást. Értem azt is, hogy fontos az Európai Néppárt egysége, európai parlamenti
többsége. De érdemes ezért feladni mindent? A szabadságot, a demokráciát, az emberi méltóságot, a
jogállamiság eszményét? Megéri, hogy megengedjük, hogy az olyan bajkeverők, mint Orbán, Salvini,
Marie Le Pen tönkretegyék Európát, és a béke és prosperitás helyett a gyűlölet és az ellenségeskedés
korát hozzák el? Itt nincs helye taktikázásnak. Európai egység és demokrácia – vagy szétesés és újabb
európai háborúskodás. Politikát csinálunk, de történelmet írunk – szerintem ezt Önök jobban tudják,
mint én. Kérem, ne játszanak a történelemmel. Egyszer már láttuk, hogy annak mi a vége.
Egyébként azon a bizonyos meccsen a Bayern Munchen 5:1-re legyőzte a Dortmundot. Tamás fiam
nagyon boldog volt. De van itt egy másik meccs, melyet Németország nélkül nem nyerhetünk meg.
Ahhoz szükségünk van Münchenre, Dortmundra, Rómára, Párizsra, és Budapestre is.
(A szerző a Demokratikus Koalíció elnöke Magyarországon,
és 2004-től 2009-ig miniszterelnök volt)
