2021. 09. 16. csütörtök

Edit
1 EUR 349 HUF
1 GBP 408 HUF

Az elnök válaszol a Jobbik felvetésére

Az alábbi anyagot a Jobbik juttatta el hírportálunkhoz, és úgy gondoltuk, hogy rövidre zárjuk a “felvetéseket”, így megkérdeztük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökét, az itt felvetett kérdésekre. Alább az elnök válaszát is olvashatják.

Borsodban is egymás közt osztják a pénzt a fideszesek

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében majd 80 milliárd forint kerül kiosztásra Borsodban. Az összegre közel 500 beérkezett pályázat érkezett. S hogy ki fog ennyi pénzről dönteni a választásokig hátralevő időszakban? Csak a Fidesz.

A kormánypárt az ellenzéket kizáró három tagú pénzosztó bizottság létrehozását kezdeményezte Borsod-Abaúj-Zemplénben hivatkozva a gyorsabb döntéshozatalra. A Jobbik a megyei közgyűlés elé beterjesztett módosító indítvánnyal ötfős testület felállítását kezdeményezte ellenzéki képviselők bevonásával, így biztosítva a közpénzek ellenőrzését. A Fidesz az ellenzéki jelenlétre nemet mondott, kínosan ügyelve, hogy az elmúlt hat évben megszokott uram-bátyám jellegű pénzosztást senki se zavarja.

A Fidesz Borsodot is saját tulajdonának tekinti, persze nem a problémáit, csak az itt elköltendő uniós forrást. Nem lennénk meglepődve, ha a jövőben a pénzszagra ide gyűlnének az Orbán-rokonok Mészáros Lőrinccel, Andy Vajnával vagy épp Rogán Antallal karöltve, hogy a fideszes földesurak még utoljára beszedjék a dézsmát.

Utoljára, ugyanis a Jobbik  2018-tól kormányzati szerepben  gondoskodni fog arról, hogy a néptől elvett vagyonokat visszakapják azok, akik valóban megdolgoztak érte.


Török Dezső a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének válasza:

A 2014-2020 közötti EU-s források felhasználása rendkívül szabályozott mértékben történik. Külön kormányrendelet 297/2014. (XII.3) tartalmazza minden szereplő számára a lehetőségeket és a kötelező feladatokat. A TOP döntéshozatalban a DEB (Döntés Előkészítő Bizottság) teszi meg az Irányító Hatóságnak (NGM) a javaslatot a támogatásra ajánlott projektekről. A DEB dönt a támogatásokról. A DEB-ben történő szavazásra jogosult a Megyei Önkormányzat. Ezt a szavazás előkészítő bizottságot hoztunk létre az SZMSZ módosítással. Tettük ezt azért, hogy az időközben értékelésre megkapott 490 beadott pályázatról mielőbb támogató döntések születhessenek. Az előírásokat betartva (összeférhetetlenségi, titoktartási, vagyonbevallási) felruháztunk egy 3 fős előkészítő bizottságot a javaslattételre. Ebből szempontból követtük Pest, Heves és Szabolcs Szatmár Bereg megyéket, akik hasonló módon jártak el már tavaly. Erre egyébként lehetőséget biztosít a már említett kormányrendelet. A döntések előkészítése nem politikai, hanem a tavaly módosított megyei területfejlesztési terv (ITP) alapján történik a még felhasználható 2016. évi fejlesztési keret terhére, ami mintegy 62 mrFt. A közgyűlésen minden képviselőnek lehetősége volt, hogy jelöljön a bizottságba tagot, de ezzel a lehetőséggel senki sem kívánt élni rajtam kívül.

Megjegyzem, hogy az első döntési előkészítés során Ózd városa helyigazdaságfejlesztésre 400 mFt-ra pályázott a Fidesz-KDNP többségű közgyűlés pedig egyhangúlag támogatta a pályázatát. Ezért nem értem miért van szükség a tényeket nélkülöző, demagóg megnyilvánulásra a Jobbik részéről.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Gömörszőlősi Őszelő kulturális nap az ország mesés csücskében, a Szíves Fogadó közösségi ház átadásával és a Gömöri Termékbolt megnyitásával.  …

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum