2024. 07. 22. hétfő

Magdolna
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

Az egész országban lehet más!

Mind a 176 egyéni választókerületben indít jelöltet a Lehet Más a Politika (LMP). A jelöltekről a párt országos listáját vezető két szóvivő, Schiffer András és Jávor Benedek, valamint Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke beszélt szerdai, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Schiffer András, az LMP országos listájának vezetője elmondta, a párt választmányi tagjai mellett, akik szintén elindulnak egyéniben, több közismert ember – pl. Kukorelly Endre, Bajomi Iván vagy Wildmann János – is szerepel a nevek között. Mint mondta, sikerült teljesíteni a saját elvárásukat, és országos párttá válni: az LMP jelöltjeit az ország összes választókerületében tudják ajánlani az állampolgárok. Fontosnak tartotta azt is, hogy a jelöltek egy új, fiatal generációt képviselnek. 6 körzetben roma származású jelöltet állítanak, öt helyen pedig kistelepülési polgármestereket.

„Büszkék vagyunk a jelöltjeinkre – ezt Jávor Benedek, az ökopárt szóvivője mondta, -és nem csak rájuk, hanem arra is, hogy mindegykőjüket a helyi, területi szervezetek választották, nem felülről küldtük őket.” A jelöltek kiválasztásakor ugyanakkor komoly szűrőt alkalmaztak. Egyebek mellett a jelölteknek el kellett fogadniuk a párt kongresszusán megszavazott etikai kódexet, mely szerint ha a parlamentbe kerülésük után kilépnének a pártból, vagy a frakcióból, akkor lemondanak a mandátumukról is.

„Minden más pártnál több nővel, többségében helyben lakó, a választókerült problémáit jól ismerő egyéni jelöltekkel indul az LMP az országgyűlési választáson” – ezt Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke mondta. A Lehet Más a Politika országos listáján is minden harmadik jelölt nő, de az egyéni jelöltek között is az LMP indítja a legtöbb női jelöltet. Az LMP egyéni indulói között 33-an tartoznak a szebbik nemhez, míg az MSZP és a Jobbik jelöltjei között 14, a Fidesznél pedig mindössze 8 hölgy indul. Az LMP jelöltjeinek 68 százaléka a választókerületben él, de a többiek is kötődnek valamilyen módon a választókerületükhöz. A jelöltek 44 százaléka korábban részt vett valamilyen civil szervezet munkájában, ám pártpolitikai múlttal rendelkező jelöltek aránya minimális: csupán 8 százalékuk politizált már korábban, főleg helyi szinten valamelyik másik pártban.

Az LMP egyéni jelöltjeinek listáját az érdeklődők megtalálhatják a párt honlapján, a http://lehetmas.hu/jeloltek cím alatt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek