2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Álmos utca – Ha nem az önkormányzat a felelős, akkor ki?

Fel kell tennünk a kérdést, hogy ha nem a miskolci önkormányzat városi ingatlanok kezelésével és védelmével megbízott cégei tehetnek arról, hogy a város egyes nagy értékű ingatlanjait renitens lakók lebontják, akkor mégis ki a felelős érte – mondta Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

Mint elmondta, a nyomozó hatóság szerint az önkormányzat mindent megtett a renitens bérlőkkel szemben, az Álmos utcában és a Szendrei utcában. A Jobbik véleménye ezzel szemben az – ismertette Pakusza –, hogy ha mindent megtett volna az önkormányzat, akkor ma nem lebontani kéne ezeket az épületeket, hanem a miskolci családok boldogulását segíthetnék.

Jól tudjuk azt is – tette hozzá – mit jelent, ha a nyomozó hatóság szerint minden jogszerű, hiszen szerintük a nemzeti vagyont sem lopta el senki, egyetlen politikus sem ül börtönben emiatt, ám mégis a huszonöt év alatt ez a vagyon valahogy „elpárolgott”. Lyukóvölgyben is több feljelentést tettek már különféle jogsértések ügyében, de a hatóságok szerint szinte mindegyik alaptalan volt. Pakusza Zoltán következtetése tehát az, hogy ma Miskolcon és Magyarországon a közpénzből fenntartott hatóság nem az adófizetők érdekeit szolgálja, ám a Jobbik mindent meg fog tenni azért, hogy ez a hozzáállás megváltozzon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek