2024. 07. 12. péntek

Dalma, Izabella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

Áfacsökkentésre gyűjt aláírást az MSZP

Az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentenék 5 százalékra, ez akár 20 százalékkal is mérsékelheti az árakat.

Miskolcon is megkezdte az MSZP az aláírásgyűjtési kampányát az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra való csökkentése érdekében – jelentette be Varga László, a párt országgyűlési képviselője kedden sajtótájékoztatón, a városban.

A képviselő azt mondta: az országban mintegy másfél millióan élnek mélyszegénységben és több mint négymillióan a létminimum alatt.

Az alapvető élelmiszerek áfája az unió több országában is lényegesen alacsonyabb, mint Magyarországon – tette hozzá, konkrétan említve Romániát, ahol közlése szerint 9 százalékos áfakörbe vezetik be a kenyeret, és Írországot, ahol nincs áfa az alapvető élelmiszereken.

Megjegyezte: „az áfa a szegények adója”, ezért az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése a legigazságosabb döntés lenne a magyar kormány részéről.

Varga László azt is elmondta: az MSZP az 5 százalékos áfakörbe a tejet, a tojást, a fehér és a félbarna kenyeret, a zsemlét és a kiflit, a sertés-, a csirke- és a pulyahúst, az édesvízi halat, és a Magyarországon termő zöldséget, gyümölcsöt javasolja besorolni.

Számítások szerint mintegy 20 százalékkal csökkenne az áfa mérséklésével ezen termékek ára, ezen élelmiszerek megvásárlása a családok túlnyomó többsége számára a legnagyobb rezsiteher – hangoztatta az országgyűlési képviselő.

Mesterházy Attila pártelnök korábban azt közölte: aktivistáik nemcsak az utcán gyűjtik majd az aláírásokat, hanem „ajtótól ajtóig” mennek majd az ívekkel, amelyen az a kérdést szerepel: „Egyetért-e ön azzal, hogy a kormánynak a rezsicsökkentés keretei között az alapvető élelmiszerek áfáját 27 százalékról 5 százalékra kell csökkenteni?”. MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…