2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A szoborparkba a fasiszták köztéri szobraival!

Újabb fasisztának, irredentának áll emlékműve a múlt hét óta Budapesten. A Margit-szigeten, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Ady Endre szobrainak tőszomszédságában avatta fel Tarlós István főpolgármester Urmánczy Nándor emlékművét, aminek fölállításához a főváros ötmillió forinttal járult hozzá – közölte Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció fővárosi ügyvivője.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá: Urmánczy a hazai irredentizmus egyik vezéralakja volt, közismerten rokonszenvezett a fasizmussal: a kezdeményezésére fölállított Szabadság téri szoborcsoportra is egy Mussolini-idézetet vésetett. Emlékművének fölállítása újabb gesztus a magyarországi szélsőjobboldalnak, amelynek jelentős része mára a Fidesz szavazótáborában talált politikai otthonra.

Az ünnepség fénypontja volt Németh Szilárd csepeli polgármester beszéde, akinek finom lelkületét mi sem tanúsítja inkább, mint a csepeli Radnóti Miklós művelődési otthonban nemrég rendezett Wass Albert-est. Ez alkalommal a Kárpát-hazáról látta jónak értekezni, világos utalásként Szálasi Ferenc gondolatára, a Kárpát-Duna-Nagyhazára.

A Demokratikus Koalíció tűrhetetlennek tartja, hogy Budapest ilyen személyek emlékművének adjon otthont. 2014-ben, a demokratikus pártok által jelölt főpolgármesternek Urmánczy Nándor emlékművét Wass Albert, Tormay Cécile és társaik szobrával egyetemben oda kell száműznie, ahová az való: a nagytétényi szoborparkba – fejezte be a DK politikusa.

DK sajtóiroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek