2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

A kormánynak csak egy „ígéretügyi” miniszterre futotta

Az MSZP szerint zömmel üres kampányígéreteket kaptak a megyei jogú városok a Modern városok programmal, amelynek megvalósítása helyett csak egy „ígéretügyi miniszterre” futotta a kormánynak.


Varga László, a párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy közel három éve indult a megyei jogú városok fejlesztését célzó program.

Hozzátette: a városokkal kötött megállapodások több olyan pontot is tartalmaznak, amelyek egyébként is megvalósulnának, például nemzetközi szerződés alapján, ilyen az M30-as út.

A politikus rámutatott arra, hogy több megígért beruházást is visszavontak, illetve elhalasztottak kormányhatározattal. Példaként említette azt, hogy elhalasztották a Békéscsabát az M8-sal összekötő út megépítését, és azt, hogy az M30-as 2019 helyett 2022-re készül el.

Varga László azt mondta, a megígért összegek mindössze tíz százalékát juttatták el a városoknak.

Három év telt üres kampányígéretekkel és mindössze Kósa Lajos ígéretügyi miniszterségére futotta – összegezte véleményét, és azonnali cselekvésre szólította fel a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztert.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…