2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A KORMÁNY ADJA VISSZA A MISKOLCTÓL ELVETT BEVÉTELEKET

A mai napon „Milyen károkat okoznak a miskolciaknak a kormány által elvont milliárdok?” címmel tartott sajtótájékoztatónkhoz az alábbi sajtóközleményt adjuk ki:

A járványhelyzetben az önkormányzatok joggal számítottak arra, hogy a védekezésre fordított többletköltségeik miatt a kormány segíteni fogja őket. Ehelyett Magyarországon, a világ más országaival ellentétben, a kormány forrásokat, a szükséges muníciót vonja el az önkormányzatoktól, a védekezés frontvonalából – összegezte a tapasztalatait Varga László miskolci sajtótájékoztatóján. AZ MSZP miskolci országgyűlési képviselője számszerűsítve a kormányzati intézkedések okozta veszteségeket elmondta, csak a gépjárműadó, a közösségi közlekedés támogatásának elvonása egymilliárd forintos hiányt teremtett a város költségvetésében. Felidézte, múlt év végén Szabó Sándor képviselőtársával közös indítványozták, hogy az elvont pénzeket a kormány adja vissza a városnak, ám az erről szóló előterjesztés bizottsági vitáján a fideszesek meg sem jelentek. Varga felháborítónak tartja, hogy decemberben fideszes vezetésű önkormányzatok külön működési támogatást kaptak, miközben egy miskolci állampolgár semmivel sem ér kevesebbet egy debreceninél. „A miskolciak számára csak az elfogadható, ha a város ugyanazokat a forrásokat megkapja, mint a többi megyeszékhely. A kormánynak köszönhető helyi iparűzési adóbevétel kiesést, nem másnak, mint a kormánynak kell kompenzálnia” – hangsúlyozta Varga László.

Simon Gábor, a miskolci Velünk a Város frakció vezetője arról beszélt, a kormány a védekezés idején, akár a mesékben, három próba elé állította a várost, úgy, hogy egyre több pénzt vitt el a miskolciaktól. A legnagyobb csapást az év végén mérte a városra, legnagyobb adóbevételi forrása, az iparűzési adó elvonásával. Emlékeztetett a Fidesz-kormány ígéretére, hogy januárban megállapodnak a költségvetési kompenzációról az önkormányzatokkal, ám még semmi nem történt, miközben február közepére a városnak meg kell alkotnia költségvetési rendeletét. „Miskolc városát kritikus helyzetbe sodorta a kormány” – állapította meg a frakcióvezető, hozzátéve, a kritikus helyzet másik oka az előző városvezetés örökségében keresendő. Az Almás utcában tartott sajtótájékoztatón ezek közül a 200 kilométernyi, szilárd burkolattal nem rendelkező miskolci úthálózatot emelte ki, amelynek rendbetételére esélye sem marad a városnak a kormány büntetései miatt. Mint közölte, az elvont 2,5 milliárd forintos iparűzési adóbevételből az összes miskolci zúzalékos út karbantartását el lehetne végezni, egy évben akár négyszer is. Ha az aszfaltozásuk mellett döntenének, közel 20 kilométernyi korszerű utat tudnának építeni. Megjegyezte, az elvont pénz nem csak utak karbantartásából, hanem a városüzemeltetés egészéből hiányozni fog: kevesebb fog jutni a közterületek gondozására, fűnyírásra, lombgyűjtésre, közösségi közlekedésre. Legfelháborítóbbnak Simon Gábor azt tartja, hogy az önkormányzatoktól átcsoportosított pénzeket a kormány indokolatlan beruházásokra fordítja, például a Miskolctól elvont iparűzési adó százszorosát fordította sportcélú építkezésekre, támogatásra. A frakcióvezető felszólította a kormányt, a várostól elvett bevételek kompenzálásáról minél hamarabb döntsön, mert ez szolgálja a miskolciak érdekét.

Bazin Levente, a miskolci 16. számú önkormányzati választókerület, a sajtótájékoztatónak helyt adó Almás utca lakóinak képviselője is azt hangsúlyozta, nem kérdés, hogy az ott élők jó színvonalú városüzemeltetési szolgáltatásokat szeretnének. Azonban a város működésre fordítható forrásainak csökkenése miatt a kőzúzalékos Almás utcában is csak annak köszönhetően tudnak előre lépni, hogy a lakókkal összefogva közös finanszírozásban valósítják meg a csapadékvíz elvezetését. „Azért vagyunk itt, hogy bemutassuk a kormánynak, a fideszes képviselőknek, milyen állapotban vannak az utak, az alapvető szolgáltatások színvonala Miskolcon” – jelentette ki. „A városok kifosztása nem kormányzás” – nyomatékosította szavait a Velünk a Város frakció MSZP-s képviselője.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek