2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

A Jobbik érdeke a Fészekrakó-ügy elnyújtása!

Mást sem tesz Fészekrakó-ügyben Badány Lajos és a Jobbik, mint félretájékoztat, tényeket hallgat el, s uszít azok ellen, akik, velük ellentétben, nemcsak lózungokat ismételgetnek, hanem korábban is konkrét tervekkel álltak elő a probléma megoldása érdekében.
Badány állításával ellentétben a Miskolcot 2010-ig vezető MSZP igenis érzékelte a Fészekrakó-problémát. Fodor Zoltán képviselő (s nem Badány Lajos!) az ügyben feljelentést tett, a város pedig elkezdte a csalással megszerzett lakások visszaszerzését.
A 2010-ben ellenzékbe került szocialistáknak az elmúlt években több javaslata is volt arra, miként kellene gyorsan és hatékonyan megoldani a problémát. Ám ezeket a javaslatokat a Fidesz-kormány és a fideszes városvezetés nem támogatta, volt olyan előterjesztés, amit a probléma fenntartásában és elnyújtásában érdekelt Jobbikkal egyetértésben tüntettek el a süllyesztőben.
2012-ben például négy miskolci MSZP-s országgyűlési képviselő Fészekrakó-ügyben határozati javaslat-tervezetet nyújtott be a parlamentnek. Ebben indítványozták, hogy a kormány különítsen el egymilliárd forintot a visszaélésekkel eladott lakások megvásárlására és a felhalmozódott rezsihátralékok rendezésére.
Azt javasolták, hogy a Miskolcon csalással megszerzett ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő vásárolja meg, az állam pedig biztosítsa, hogy önkormányzati vagy belügyminisztériumi bérlakásként a térség eladósodott, hitelkárosult családjainak rendelkezésére álljanak. A 2012. november 5-i parlamenti bizottsági ülésen azonban sem a Fidesz, sem a Jobbik képviselői nem támogatták, hogy a javaslatot egyáltalán megtárgyalja (!) az Országgyűlés.
A jobbikos elkövetők neve: Sneider Tamás bizottsági elnök, Baráth Zsolt és Vágó Sebestyén tagok. 
Náluk érdeklődjön Badány Lajos, miért nem támogatták a szocialisták megoldási javaslatát.
A választ persze úgyis tudja: a Jobbik nem megoldani akarja a Fészekrakó-ügyet, hanem elnyújtani, hogy politikai érdekeinek megfelelően hergelhesse az elkeseredett avasiakat.

Földesi Norbert
avasi önkormányzati képviselő, önkormányzati frakcióvezető, MSZP

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek