2024. 04. 17. szerda

Rudolf
1 EUR 393 HUF
1 GBP 460 HUF

A Fidesz nemet mondott a jobbikos fejlesztésekre

A Fideszes városvezetés idén is bizonyította, hogy csak a politikai marketing fontos a számára a valós problémák megoldása helyett. Bár tavaly többször is hangsúlyozták, mennyire fontos számukra a perecesi és kiliáni lakók sorsa, amikor eljött a tettek ideje, cserbenhagyták őket, mondta Pakusza Zoltán a terület jobbikos önkormányzati képviselője pénteki sajtótájékoztatóján.
A részletekről szólva elmondta, először akkor fordított hátat a városvezetés a lakóknak, amikor a választókörzet képviselőjeként a számos civil javaslatot is tartalmazó fejlesztési tervekről kezdeményezett egyeztetést a polgármesteri hivatallal, utóbbi azonban válaszra sem méltatta. Másodszor pedig akkor, amikor a kormánypárt leszavazta mind a nyolc módosító javaslatát, amelyet a költségvetéshez nyújtott be. Többek között az a Hubay képviselő is nemet mondott a fejlesztésekre, aki tavaly még megváltóként próbált tetszelegni Perecesen, hívta fel a figyelmet Pakusza.

Kiemelte, az elutasított javaslatok elsősorban infrastrukturális fejlesztéseket tartalmaztak: az Észak-Kiliánt Perecessel összekötő bicikliút kiépítését, zúzalékos utak – mint a Cséti vagy a Fátyolka utca – aszfaltozását, útfelújításokat többek között a Tátra és a Munkás utcában.

Mindezek után egyértelmű, hogy ma Miskolcon egyedül a Jobbik áll a nép pártján, összegzett Pakusza Zoltán.

https://youtu.be/9Y6yLLDFeq0

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…