2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • A DK „Védjük meg Budapestet Orbántól!” feliratú táblákkal tiltakozott az önkormányzatok ellehetetlenítése ellen a fővárosi kerületekben

A DK „Védjük meg Budapestet Orbántól!” feliratú táblákkal tiltakozott az önkormányzatok ellehetetlenítése ellen a fővárosi kerületekben

Tavaly október óta tisztán láthatjuk, hogy az Orbán-rezsim minden létező eszközzel próbál bosszút állni az önkormányzatokon a Fidesz fővárosi bukása miatt. Orbánék sorsukra hagyták a kerületeket és a településeket, és nemhogy támogatást nem adtak a járvány elleni védekezéshez, de plusz feladatokat róttak rájuk, miközben a bevételi források, a gépjárműadó elvonásával és a szolidaritási adó durva emelésével próbálják ellehetetleníteni az önkormányzatokat.

A Demokratikus Koalíció tiltakozik az ellen, hogy a kormány gyengeségből és gyávaságból több tízmilliárd forintot akar elvenni Budapesttől. Trippon Norbert, a DK budapesti elnökének vezetésével a DK politikusai, képviselői és aktivistái ezért a fővárosi polgármesteri hivatalok előtt transzparensekkel hívták fel a figyelmet arra, hogy a kormány tízmilliárdokat von el a kerületektől, a rendelőintézetektől, az óvodáktól, bölcsődéktől, vállalkozásoktól, idősektől, fiataloktól, családoktól, végsősoron Budapest lakóitól. Mi, európai magyarok megvédjük a kerületeinket, Budapestet és a főváros lakóit a gyáva, gyenge kormánytól, amelyik egyre több és több bőrt akar lehúzni az önkormányzatokról. Nem fogjuk szó nélkül elnézni, hogy újabb indokokkal lopják el a magyar emberektől a közpénzmilliárdokat!

Trippon Norbert flashmobbal egybekötött sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük:
A sajtótájékoztató felvétele az alábbi linkről letölthető:

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek