2021. 07. 31. szombat

Oszkár
1 EUR 357 HUF
1 GBP 420 HUF

A DK nemmel szavazott a jövő évi költségvetésre a Parlament zárószavazásán

A Demokratikus Koalíció képviselői ma nemet mondtak az ország problémáira vak és süket költségvetésre, amely a kormányzati gyávaság és gyengeség bizonyítéka. A DK az előző hetekben bemutatta, hogyan képzelnénk el az ország jövő évét:

– kezdeményeztük, hogy a kormány tartsa be az ígéretét és emelje meg a pedagógusok bérét 35%-kal, hogy utolérjék az átlagbéreket, a továbbiakban pedig kösse is a tanárok fizetését az átlagbérekhez

– kezdeményeztük, hogy emeljék meg 20%-kal a szociális dolgozók bérét, akiket mindig a sor végén hagy a kormány a béremelésnél

– kezdeményeztük, hogy az alapvető víz-, gáz- és áramhasználat legyen ingyenes, efelett pedig sávosan emelkedjenek a rezsiárak, hogy ezzel ne a gazdagok járjanak jól, mint a rezsicsökkentéssel

– kezdeményeztük azt is, hogy az állami iskolák ne kapjanak kevesebb pénzt az egyházi iskoláknál, nem érhet hátrány gyermeket azért, mert állami iskolába jár

– kezdeményeztük, hogy a kisgyermekeknek ne csak a kötelező, hanem az ajánlott oltások is ingyenesen járjanak

– kezdeményeztük továbbá a 10 éve változatlan családi pótlék megduplázását,

– a méltányossági nyugdíjemelés keretének megduplázását,

– és a digitális oktatás támogatásának növelését is.

A gyáva kormány mindezekre nemet mondott, mert Orbán Viktor és a Fidesz képtelen szembenézni az ország gondjaival.

Varju László

A Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum