2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • A DK követeli, hogy minden egészségügyi dolgozó kapja meg az 500 ezer forintos plusz juttatást!

A DK követeli, hogy minden egészségügyi dolgozó kapja meg az 500 ezer forintos plusz juttatást!

Egészen döbbenetes és felháborító, amit a kormány az egészségügyi dolgozóknak beígért bruttó 500 ezer forintos jutalommal művel. A juttatásból több ezer olyan ember maradt ki, aki rendkívüli munkát végzett, illetve a legveszélyeztetettebb volt az elmúlt hónapokban. Kimaradtak az idősotthonok dolgozói, akik talán még a kórházi dolgozóknál is jobban ki voltak téve a megfertőződés kockázatának, elvégre a vírus az idősotthonokban szedte a legtöbb áldozatot. Kimaradtak a sérült otthonok dolgozói, a gyógytornászok, konduktorok, akik szintén kiemelt kockázat mellett dolgozták végig az elmúlt hónapokat, valamint kimaradtak a gyógyszertári dolgozók, akiknek talán soha nem volt annyi feladatuk, mint az elmúlt időszakban.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány terjessze ki az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos juttatását az összes érintettre, köztük a szociális dolgozókra és a gyógyszertári dolgozókra! Túlnyomórészt olyan emberekről beszélünk, akik egészségügyi munkát végeztek szociális dolgozóként is vagy kiemelten veszélyeztetettek voltak az elmúlt hónapokban. A DK szerint már az is végtelenül szomorú, hogy ez a helyzet sem volt elég ahhoz, hogy a kormány megemelje ezeknek a dolgozóknak a fizetését. A DK azt követelte, hogy duplázzák meg az egészségügyi dolgozók bérét, mert akkor is nagy szükség lesz rájuk, amikor az egyszeri juttatás már elfogyott. De ha erre nem hajlandóak, akkor legalább adják oda az 500 ezer forintos jutalmat minden érintettnek.

Dr. László Imre, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa, volt kórházigazgató, polgármester

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…
UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…