2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Köztünk szólva
  • »
  • A Demokratikus Koalíció nem vesz részt az új alkotmánybíróról szóló szavazáson, akinek a személye több, mint aggályos!

A Demokratikus Koalíció nem vesz részt az új alkotmánybíróról szóló szavazáson, akinek a személye több, mint aggályos!

Juhász Miklóst javasolta az Alkotmánybíróság új tagnak Balsai István helyére. Juhász köztudottan elkötelezett fideszes pártkatona, akinek a jelöléséről nemhogy nem voltak hajlandóak egyeztetni szélesebb körben, de a múltja sem éppen feddhetetlen. Juhász Miklóst ugyanis, mint az kiderült, korábban már elítélték bennfentes információval való visszaélésért. Juhász Miklós volt továbbá az, aki a Gazdasági Versenyhivatal elnökeként jogilag jóváhagyta, hogy a Fidesz egy kézbe vonja össze a különböző médiumokat, amiről később bírósági ítélet mondta ki, hogy jogellenes.

A Demokratikus Koalíció a korábbi gyakorlatának megfelelően nem hajlandó részt venni az új fideszes alkotmánybíróról való szavazáson. Juhász Miklós alkotmánybíróvá való jelölése több, mint aggályos; mi, európai magyarok úgy látjuk, hogy az alkotmánybírók szerepkörébe nem fér bele sem az elvakult pártelkötelezettség, sem az, hogy korábban elítélték egy ilyen kényes ügyben, sem pedig az, hogy végigasszisztálta, ahogyan a Fidesz bekebelezi a különböző médiafelületeket. A jelenlegi helyzetben kiemelten fontos lenne, hogy egy nagy tekintélyű, a magyar polgárok jogait védő, pártoktól független alkotmánybírónk legyen, Juhász Miklós azonban ezen feltételek egyikének sem felel meg.

Sebián-Petrovszki László
országgyűlési képviselő
DK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek