2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

A Demokratikus Koalíció egy hónapig bojkottálja az állami televíziót

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, levélben fordult Szabó László Zsolthoz, az MTVA vezérigazgatójához és a hírműsorok szerkesztőihez az m1 február 14-i, 19:30 -kor kezdődött híradója miatt. A műsor Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke aznapi sajtótájékoztatójának ürügyén jóval több mint 5 percet szentelt annak a csúsztatásokkal, sanda célzásokkal teli alattomos próbálkozásnak, amelynek egyedüli célja a demokratikus ellenzék pártjai, ezen belül a Demokratikus Koalíció és különösen annak elnöke lejáratása volt. Magával a sajtótájékoztató témájával ezen belül mindössze a műsorvezető két mondata foglalkozott.

Molnár Csaba ezért fölszólította az MTVA vezérigazgatóját: ő és munkatársai döntsék el, hajlandóak-e hírt adni, vagy csak a híreknek a Fidesz érdekében történő hamisítására specializálják magukat. Bejelentette: március 15-éig a párt rendezvényein az állami televízió tudósítói nem kívánatosak, politikusai az állami televízió műsoraiban nem vesznek részt, az állami televízió kérdéseire nem válaszolnak. Vonatkozik ez természetesen a pártelnök mai évértékelő rendezvényére is, amelyről az állami televízió akkreditációját visszavonják.

DK sajtóiroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek