2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A civilellenes törvény sérti az uniós jogot!

Az Európai Unió Bírósága mai ítéletében kimondta, amit a hazai civil szféra évek óta hangoztat: a civilellenes törvény megbélyegzi a szervezeteket, káros a szektorra és ellentétes az uniós joggal. Az ítélet megállapítja, hogy a törvény korlátozza a tőke szabad mozgását, az egyesülés szabadságát, a magánélethez és a személyes adatok védelméhez való jogot, és alkalmas arra, hogy aláássa a civil szervezetek iránti bizalmat.

 

A 2017. júniusában elfogadott, a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvény ügyében  az Európai Bizottság már az év nyarán kötelezettségszegési eljárást indított a magyar állam ellen, majd 2018. februárjában az Európai Unió Bíróságához fordult, kérve annak megállapítását, hogy a törvény sérti az uniós jogot.

 

A döntés azért is különösen fontos az egész magyar társadalom számára, mert a magyar kormány évek óta próbálja ellehetetleníteni a közjóért dolgozó civil szervezeteket. Ennek eszköze volt – listázások, hatósági vegzálások mellett – a civilellenes törvény is.

 

A Bíróság ítéletével egy fontos cél teljesülhet: a magyar kormánynak kezdeményeznie kell a jogszabály hatályon kívül helyezését. A civilellenes törvény megszűnésével a kormány egy újabb lehetőséget kap arra, hogy el- és felismerje: a civil szervezetek minden nap azért dolgoznak, hogy a világot és benne Magyarországot jobb és élhetőbb hellyé tegyék. A civilek támogatása egyet jelent az elesettek segítésével, a közösségeink ápolásával, a környezet megóvásával és a jogaink védelmével. Ezek mindannyiunk közös ügyei.

 

A Civilizáció koalíciót a törvény eltörléséért tett közös erőfeszítések hívták életre, és formálták civil szervezetek egymást támogató, erős szövetségévé.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek