2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A baloldali iszapbirkózás Fóton folytatódik

A baloldali bohózat újabb epizódjaként csütörtökön Dunakeszin az MSZP aktivistái zavarták meg az Együtt rendezvényét, és be is jelentették, hogy a jövőben ugyanezt fogják tenni, akárhányszor Vargha Nóra, az Együtt fóti politikusa fog szerepelni. Időközben a veszekedésbe becsatlakozott a Demokratikus Koalíció is. A baloldal törpepártjai – szokásukhoz híven – nem Orbánt és a Fideszt, hanem kizárólag egymást próbálják meg legyőzni.

A baloldali törpepártok egyetlen fegyvere a síp, amit csak és kizárólag arra használnak fel, hogy néhány órára bekerüljenek a médiába. Építő jellegű javaslatuk nem volt, most sincs és nem is lesz. A 2018-as országgyűlési választásokat próbálják túlélni, és ehhez minden lehetőséget megragadnak.

Szigetvári Viktor, az Együtt politikusa az ellenzék tehertételének nevezte az MSZP fóti elnökét. Ezt az MSZP valóban bizonyította már. Ugyanakkor arra nem világított rá, hogy Vargha Nóra az eddigi önkormányzati ciklusban minden jelentősebb kérdésben együtt szavazott Tuzson Bence fideszes országgyűlési képviselő helyi csatlósaival, így a 2014-es képviselői tiszteletdíjak megemelése ügyében, valamint a közalkalmazottak cafetériájának visszatartásakor is. Szabó Mihály, a mikropárt Dunakeszi-Fót országgyűlési választókerületi szervezője pedig 2010-ben még a Fidesz színeiben jutott be a fóti képviselő-testületbe. Így mégis hogyan próbál az Együtt hiteles ellenzéki politikát folytatni a térségben?

Miközben a baloldal törpepártjai egymás legyőzésével vannak elfoglalva, a Jobbik következetesen készül a 2018-as országgyűlési választásra. Továbbra is minden lehetséges eszközzel küzdünk a fideszes korrupciós ügyek ellen, amilyen a Dunakeszi Úthálózatért Közalapítvány 1,7 milliárd forintja, vagy Fót a Hungária Zrt.-be fektetett, majd eltűnt 1 milliárd forint is, és amely ügyekben a Jobbik tett először érdemi feljelentést. A Fidesz legyőzésére egyedül a Jobbik képes, miközben a baloldal pártjai láthatóan már a választókerületben is feladták a választási győzelmet, és már csak saját pozíciójuk megőrzése lebeg a szemük előtt, amelyhez csak a többi baloldali pártot akarják legyőzni.

Varga Zoltán Péter, a Jobbik választókerületi elnöke és Merkwart Krisztián, a Jobbik választókerületi szervezője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek