2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

„A baloldal egyszer már tönkretette az országot”

„Az emberek itt Miskolcon sem kérnek a bevándorláspárti baloldalból és ebből a hazug összefogásból, amely kizárólag csak a hatalomról szól.”- jelentette ki Hubay György, a Fidesz képviselőjelöltje sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy az MSZP választási programját ismerteti ma a városban.  A rendezvényre Karácsony Gergelyt, a baloldali párt miniszterelnök jelöltjét várják, akiről Hubay úgy fogalmazott, politikai migránsként érkezett az MSZP-be.

A képviselőjelölt sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az MSZP politikusai „kampány idején idejönnek, fűt fát ígérgetnek, de kormányon elvettek egy havi nyugdíjat, a közszférában dolgozóktól egy havi bért, háromszorosára emelték a gáz árát és kétszeresére az élelmiszerek áfáját.” Hubay emlékeztetetett arra, hogy a szocialista városvezetés alatt telepedtek be a fészekrakók az Avasi lakótelepre, ami aláásta a városrész közrendjét. Mint elmondta: a szocialistákat valójában soha nem érdekelte az itt élők sorsa, egész országrészeket hagytak munka nélkül, segélyen tengődni vagy megalázó bérekért dolgozni. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 óta a megyében, és benne Miskolcon, jelentősen csökkent a munkanélküliség, a segélyt felváltotta a munka, nagymértékben nőtt a minimálbér, a szakmunkás minimálbér, aminek köszönhetően egyre többen tudnak a térségben élők közül is előre lépni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek