2021. 06. 22. kedd

Paulina
1 EUR 355 HUF
1 GBP 415 HUF

Késő betemetni a kutat mikor már bele esett a tehén

A közelmúltban jelent meg Tinta Könyvkiadónál Forgács Tamás szegedi professzor nagy monográfiája Történeti frazeológia címmel, amely alcíme szerint A történeti szólás- és közmondáskutatás kézikönyve. Ebből az alkalomból beszélgetett a szerzővel Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője.

 

 

 

 

Munkakapcsolatunk csaknem két évtizedes, hiszen 2003-ban jelent meg a Tinta Könyvkiadónál a Magyar szólások és közmondások szótára, 2007-ben pedig napvilágot látott a Bevezetés a frazeológiába című tankönyve. Mindenekelőtt arra kérem, magyarázza meg az olvasóknak a címben lévő frazeológia szót, és azt is, hogyan született meg ez a kötet?
A frazeológia a nyelvészeten belül az állandósult szókapcsolatokkal foglalkozik. Ezeken elsősorban a szólásokat és a közmondásokat értjük, ám a frazeológia vizsgál minden más legalább két elemből álló szókapcsolatot is, például a szállóigéket vagy a szaknyelvek több szóból álló szakkifejezéseit (frazeológiai terminus technicusokat). A most megjelent kötet pedig az MTA-doktori címért benyújtott disszertációmnak a könyvvé formált változata. Magyarországon ez az első átfogó nyelvészeti megközelítésű monográfia, amely a az állandósult szókapcsolatok keletkezését és történeti változásait vizsgálja.

A kötet címlapján Pieter Bruegel festményéből láthatunk egy részletet. Miért is került ide?
A címlapra került Flamand közmondások id. Pieter Bruegel egyik legismertebb festménye. A vurstliszerűen kaotikus képbe a festő több mint száz németalföldi szólást és közmondást zsúfolt össze. A címlapon látható részletben láthatjuk például, hogy valaki gyöngyöt – a képen margarétákat – szór disznók elé, egy másik ember a reménytelen vállalkozás szimbólumaként disznóról akar gyapjat nyírni, a háttérben nehezen alkuszik meg két eb egy csonton, elöl pedig láthatjuk, hogy késő akkor betemetni a kutat, mikor már belefulladt a borjú. S ezzel természetesen még nem is mutattuk be az összeset.

Mióta foglalkozik szólások, közmondások kutatásával?
Nagyjából 1999 óta. Ekkor fogtam bele a 2003-ban megjelent Magyar szólások és közmondások szótára című munkám anyaggyűjtésébe. Ennek fő újdonsága volt, hogy nemcsak a kifejezések jelentését tüntettem fel, hanem szövegkorpuszokból gyűjtött alkalmazási példák is illusztrálják azok használatát.

Kiket említene „mesterei” közül? Korábban O. Nagy Gáboron kívül – akinek a nevét sokan ismerik – kik foglalkoztak a magyar szólások, közmondások elméletével?
O. Nagy Gábor neve mintegy összeforrott a magyar szólás- és közmondáskutatással, de igen sokat tanultam – főleg a történeti szóláskutatást illetően – Hadrovics László munkáiból, valamint Szemerkényi Ágnes és Voigt Vilmos írásaiból is.

Mi a kötet fő újdonsága?
A történeti szóláskutatás még más nyelvek frazeológiai irodalmában is viszonylag gyerekcipőben jár. A szólások történeti megközelítése eddig elsősorban azok művelődéstörténeti és néprajzi eredetmagyarázataira szorítkozott, a nyelvészeti megközelítésük, vagyis a létrejöttük, a variánsok keletkezése, a kifejezések esetleges kiveszésének okai eddig alig vizsgált területe volt a történeti nyelvtudománynak éppúgy, mint a frazeológiának. A magyar nyelvészetben is jóformán csak Hadrovics Magyar frazeológia című monográfiájában láthatunk erre vonatkozó kezdeményeket. Ez a munkám mindezt szintetizáló módon igyekszik rendszerezni, sőt módszertani útmutatót is ad a már kiveszett kifejezések beazonosításához a történeti szövegekben.

Ön jól ismeri a német közmondásokat. Mi a különbség a magyar és a német közmondások között? Gondolom, mindkét nyelvben vannak a Bibliából eredeztethető fordulatok.
Természetesen vannak ilyenek, de olyanok is, amelyek az antik irodalomra vagy a középkorban Európa-szerte ismert anekdotákra, illetve közmondásokra vezethetők vissza. Ezeket az újabb szakirodalom széles körben elterjedt idiómák (wide spreaded idioms) néven említi.

A német közmondásokat alaposabban kutatták, mint a magyarokat?
Igen. Talán nem csak sztereotípia, hogy a németek igen alapos emberek. Mi persze igen büszkék lehetünk O. Nagy Gábor 24.000 címszót felölelő gyűjteményére (Magyar szólások és közmondások), de a német Karl Friedrich Wilhelm Wander 1867 és 1880 között öt kötetben megjelent legendás gyűjteménye több mint 300.000 (!) szólást és közmondást tartalmaz. Hasonlóan igen széles kitekintésű munka a svájci Lutz Röhrich három vaskos kötetből álló lexikonja, ez a szólásmagyarázatok terén számít ugyanilyen etalonnak. De nemcsak a pozitivista gyűjtőmunkában erősek a németek: igen fejlett az elemző jellegű szakirodalmuk is.

Hogyan látja, napjainkban kedvelt téma a szólások és a közmondások kutatása?
Ahogy vesszük. A több nyelv szólásait és azok megfelelőit összehasonlító munkák száma például elég jelentős, ám igen komoly adósság mutatkozik az elméletibb jellegű munkákban vagy a történeti jellegű közelítésmódokban.

Lehetséges válaszolni a diákok kérdésére: hogyan keletkeznek a közmondások?
Mind a szólások, mind a közmondások zöme képszerű, igen gyakran névátvitellel jön létre, s elsősorban a mondanivaló színesítését szolgálja. (Pl. olajat önt a tűzre, Ajándék lónak ne nézd a fogát stb.) Ezeket éppúgy alkalmilag fogalmazza meg először valaki, mint ahogy mondjuk a körte szót is alkalmilag használta először valaki ’villanykörte’ értelemben. S ha ez valamiért megtetszik másoknak, akkor ez a fajta használat elterjed.

A kötet végén gazdag mutató található, amely hozzávetőleg 1500 magyar közmondást sorol fel, és további 12 nyelvből idéz példákat. Önnek melyek a legkedvesebbek?
Az egyik magyar kedvencem nem szerepel a kötetben, mert viszonylag újabb keletű. De – saját élettapasztalatomból is – igen fontosnak tartom az Ami nem öl meg, az megerősít mondás igazságát. De hogy igazi közmondást is említsek, egyik kedvencem a Gyakran hengergetett kő nehezen mohosodik fordulat, amelyet többféle szituációban is értelmezhetünk. Saját magam számára leginkább azt az értelmét szoktam szem előtt tartani, hogy ha sűrűn használjuk az agyunkat, akkor az kevésbé öregszik. De értelmezhetjük úgy is, hogy a ’tevékeny, serény ember nem tokosodik be, nem lesz szűk látókörű’. A kedvenc német példám pedig legyen a Steter Tropfen höhlt den Stein (’az állandó vízcseppek kivájják a követ’), amit leginkább a magyar Lassú víz partot mos közmondással adhatunk vissza, s arra figyelmeztet, hogy állhatatos munkával elérjük a célunkat. Ez a kötet is részben ennek köszönheti a megszületését.

Mondana néhány olyan példát, amit csak a magyar nyelvben találunk meg? Gondolom más nyelvekben nincs meg az Egyszer volt Budán kutyavásár közmondás.
Ilyen a Több is veszett Mohácsnál vagy a Lássuk a medvét fordulat is, ez utóbbi Jókai egyik anekdotájából ered. De ilyen még a jól ismert vicc poénja is, miszerint Dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Ha visszatekintünk, a 19. század írói sok közmondást használtak. Nyilván az élőbeszéd is ilyen volt.
Igen, régebben jobban hittek a közmondások igazságában, sőt sokszor még a törvénykezésben is nagy szerepet tulajdonítottak nekik. (Lásd például: Szemet szemért, fogat fogért.) Szólást azonban ma is viszonylag sokat használunk, bár a fiatalok – talán mert kevesebb szépirodalmat olvasnak – gyakran nem ismerik pontosan vagy eléggé ezek jelentését. Pedig a szólások képszerűbbé, hatásosabbá teszik a kifejezésmódunkat, a közmondások pedig nagyon sok szituációra fogalmaznak meg frappáns, találó életbölcsességeket.

Említsen néhány példát, ami régen igen használatos volt, de ma már a jelentését sem ismerjük.
Ma is használjuk például a Vén kecske is megnyalja a sót közmondást, de régen ennek voltak egyéb variánsai is: Vén ló is megröhögi az abrakot és Vén darázs is megdongja a mézes körtét. De hogy egészen kiveszett szólásokat is említsek, ilyen a farkaskaszára jut ’elprédálják, eltékozolják’ vagy a megfejné az ágast is ’igen fösvény’ kifejezés. Kiveszett közmondás pedig az Ebül gyűlt szerdéknek ebül kell (el)veszni. [szerdék: aludttej]

Mit gondol, kell az általános iskolában tanítani a szólásokat, közmondásokat? Azért is kérdezem, mert az elmúlt években mindig volt a gimnáziumi felvételikben közmondásokkal kapcsolatos feladat.
Mindenképpen. Sajnos azonban erre igen kevés teret hagy a NAT. Egyedül az általános iskola 5. osztályában van olyan része a tantervnek, amely nevesítve foglalkozik velük. Pedig folyamatosan szükség volna erre, hiszen szókészletünk igen fontos részét alkotják.

Azt látjuk, hogy folyamatosan kerülnek be új szavak a nyelvünkbe. De a politikusoktól származó mondatok – Sokan vagyunk de nem elegen vagy Mindenki hozzon magával még egy embert –, melyeket már sűrűn használnak, idéznek, tekinthetők közmondásnak?
Állandósult kifejezések ezek, de nem valódi közmondások. Hiszen azoknak az alapja egy logikai ítélet, pl. Nyugtával dicsérd a napot vagy Sok kicsi sokra megy.

Ön évtizedek óta tanít a Szegedi Tudományegyetemen. Érdeklődnek az egyetemisták a az ön által választott kutatási terület iránt? Milyenek napjaink diákjai?
Régen a társadalomnak csak egy igen kis százaléka jutott be egyetemre, ennélfogva zömmel jobb képességű hallgatók tanultak a felsőoktatásban. De érdeklődő és tehetséges hallgatók ma is vannak. Éppen azért szeretek diákjaimnak a szólásokról és közmondásokról beszélni, mert véleményem szerint ezeknek a magyarázata és keletkezéstörténete van annyira érdekes, hogy az unalmasnak tartott nyelvtudományt is érdekessé tudja tenni.

Most, hogy ez a kötet megjelent, megpihen, vagy már újabb témán dolgozik?
Egyelőre csak kisebb tanulmányokon dolgozom, de amint kicsit több időm lesz, újabb könyv(ek)be is kezdek, ugyanis többnek is megvan már a terve a fejemben, sőt részben már a számítógépemben is. Csakhogy az írást még alapos anyaggyűjtő és rendszerező munkának kell megelőznie.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Cerháthalápy Ferenc villáminterjúja Kiss Gáborral, a TINTA Könyvkiadó főszerkesztőjével A napokban jelentette meg a TINTA Könyvkiadó az Esopus meséi …

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Archívum

Menü

Archívum