2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Ésszerű fejlesztésekre pályáznak Sajóbábonyban

Évértékelő beszélgetés dr. Szilva István polgármesterrel

A főcím mondatával kezdte beszélgetésünket Sajóbábony fiatal polgármestere, amikor az elmúlt év értékelésére, s az idei tervek ismertetésére kértem.

    Mire gondol?
–    Csupán arra, hogy amit elterveztünk 2017-re azt meg is oldottuk, de semmi olyan fejlesztésbe nem kezdtünk, – és továbbra is ez marad az elvünk – nem kezdünk, amelynek a fenntarthatósága nem biztosított.  Csak azért mert van pályázati forrás, nem kell ésszerűtlen beruházásokat megvalósítani.
Azt mondom, hogy a ciklus végére nem lesz út és nem lesz járda, és közintézmény, ami rossz állapotban marad a településen. Tavaly egy sor dolgot megoldottunk, pályázati pénzből és saját forrásból. Például az óvodánk tetőszerkezetét lecseréltük és a kerítését rendbe tettük, és az orvosi rendelő, valamint az iskola kerítése is megújul majd. Az iskola tornatermének teljes felújítása: a villanyhálózattól a burkolatig várhatóan az idén nyáron fog megtörténni, 20 millió forint lesz a felújítás. A kertváros 8 utcáját aszfaltoztuk le. Pályázati forrásból új ’56-os emlékmű készült, s ezzel új közösségi terünk is lett.
–    Ez fontos dolog a település életében?
–    Természetesen. Az, hogy méltó helyen méltóképpen ünnepelhessünk, emlékezhessünk, legalább olyan fontos a lakosság számára, mint az, hogy jó úton, járdán járjunk.
–    A sportra is sokat áldoztak az elmúlt évben…
–    Felújítottuk a teke-pályánkat. Ne felejtsük el, hogy a csapatunk az NB1-be jutott. A Sportközpontban pedig 250 fős fedett lelátót építettünk. Nagyon fontos a kültéri fitnesz park építése is, szintén pályázati forrásból.
    Felsorolni sem egyszerű mindazt, ami elkészült. Egyáltalán marad még feladat az idénre is?
–    Természetesen, hiszen nem véletlenül nyertünk az elmúlt egy hónapban majd 1 milliárd forintot pályázatokkal, különböző feladatok megvalósítására.
Elkészül az évben 14 lakásunk az Esély otthon programban, 200 millió forint támogatásból, a garzontól a két szobásig minden féle lesz benne. Nagyon fontos beruházásnak tartom, hiszen ezzel nő az esélye, hogy itt maradjanak a fiatal szakembereket.
Erre is számítva építünk egy két csoportos bölcsit 24 gyermek számára. Ez is része a település lakosságmegtartó programunknak. Az ipari parkban is fejlesztünk, egy mosodát, valamint az oda vezető úthálózatot újítjuk fel, ehhez 215 milliót nyertünk. Az orvosi rendelő és az óvoda energetikai beruházása is megtörténik, erre közel 75 millió forintot nyertünk el. Meg kell említenem még a térfigyelő rendszerünk bővítését, – 31 kamera lesz – amivel elérjük, hogy minden intézményünket rákapcsoljuk a hálózatra. Ez önerős beruházás lesz, de fontos a település lakóinak biztonsága érdekében. Szeretnénk majd megoldani a település LED világítását is. Tehát feladat marad elég erre az évre is.
    Mi az álom kategória?
–    Álmodni nagyot kell, de ésszerűen tervezni. A kemény munkában hiszek, mint ahogy az elmúlt 2,5 év kemény munkája is tavaly és az idén hozta meg az eredményeket. Elmondhatjuk , hogy 1990 óta ez az elmúlt időszak volt a legeredményesebb a település életében, s ez ebben az évben is folytatódik, mert ezért keményen dolgozunk.
–    Köszönöm a beszélgetést!

Orosz B.Erika

Fotó: Orosz László

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek