2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Gy. Németh Erzsébet: Nem lehet jelentős fakivágás a Gellért-hegyen!

Gy. Németh Erzsébet: Nem lehet jelentős fakivágás a Gellért-hegyen!

„A kormány jelentős fakivágásra készül a gellérthegyi sikló beruházásánál is. Az építési engedélyhez készült hatástanulmány szerint a kormány mintegy száz fát vágatna ki a Gellért-hegyen, ezzel pedig egy 20 méteres sávban tűnnének el a fák a hegyről. A kormány ráadásul kiemelt beruházásnak minősítette egy kormányhatározatban, ezzel összhangban pedig már olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy az építkezés végül egy fideszes vállalkozóhoz kerülhet majd. Ha ez így megtörténne, az a budapestiek elárulásával lenne egyenlő, hiszen a Fővárosi Közgyűlés még semmilyen döntést nem hozott az ügyben.

A Demokratikus Koalíció főpolgármester-helyetteseként még most figyelmeztetem az Orbán-kormányt: semmit rólunk nélkülünk, a kormány nem adhatja oda egyetlen oligarchának sem a gellérthegyi sikló építését, főleg nem az üzemeltetését! Sem Újbuda, sem a főváros más részeihez nem nyúlhat úgy a kormány, hogy azt előtte nem hagyja jóvá a Fővárosi Önkormányzat. Bár még nem született döntés az ügyben, mi egyébként támogatjuk a beruházást, de csak közberuházásként, csak a fakivágások elkerülhetetlenül szükséges mértékűre csökkentésével, és a ma százas nagyságrendben behajtó turistabuszok kitiltásával. Ha mindez megvalósul, akkor a Főváros nem fog a beruházás útjába állni, de ehhez ragaszkodni fogunk, hiszen ez szolgálja mind a budapestiek, mind az újbudaiak érdekeit.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek