2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

DK: Orbánék tatai luxusberuházása elbukhat

– A tatai emberek kezébe került az Öreg-tó jövőjének sorsa, akik helyi népszavazáson dönthetnek

2020 tavaszán derült ki, hogy egy 120 szobás luxusszálloda építéséről állapodott meg Tata városának fideszes vezetése és a fidesz-közeli Hell-cégcsoport. Tata fideszes helytartója azóta több beruházással is bizonyította, hogy neki Orbán kiszolgálása, nem a helyiek érdekének képviselete az első. Ezért hagyja Michl József, hogy elvigyék a karsztvizet, vagy hogy a Kristály fürdő helyére malommúzeumot építsenek. Egyik beruházásról sem kérdezték meg a helyieket, pedig visszafordítatlan károkat okoznak a természetben, ahogy a tatai tó partjára tervezett luxusszálloda is tenné. Ezért kezdeményeztek a civilek helyi népszavazást, hogy a tatai emberek helyben, közvetlenül hozzanak döntést a város jövőjét érintő kérdésről.

A DK szerint már az is a tatai emberek sikere, hogy lesz népszavazás. Helyi népszavazás esetében ugyanis ha a választópolgárok elegendő létszámban vesznek részt a szavazáson, akkor az eredmény kötelező erejű, azaz a tataiak döntését a fideszes városvezetés is kénytelen lesz elfogadni és betartani. A tatai polgárok július 31-én el fogják mondani, hogy ők mit gondolnak a fideszes elitet kiszolgáló luxusszállodáról, és ki fog derülni, hogy senki nem kér a felesleges luxusberuházásból, ami nem a helyi lakosok, nem a város, hanem Orbán és helytartóinak érdekeit szolgálná.

Dr. Konczer Erik

A DK elnökhelyettese Komárom-Esztergom megye 1. választókörzetében

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…
Miskolc mind a 18 körzetében indít képviselőjelöltet az önkormányzati választásokon a Mi Hazánk. Jómagam képviselő- és polgármesterjelöltként is megmé…

További cikkek