2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

DK: Fel kell számolni az ukrán nyugdíjbizniszt!

A Demokratikus Koalíció hosszú évek óta, következetesen képviseli, hogy fel kell számolni az ukrán nyugdíjbizniszt.

Az ukrán állampolgárok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2010 óta tömegesen létesítenek fiktív lakcímet, majd visszaélve egy 55 éves magyar-szovjet egyezmény rendelkezéseivel, az egykori Szovjetunióban és Ukrajnában szerzett szolgálati, biztosítási időre hivatkozva az ukrajnainál jóval magasabb magyarországi nyugdíjat igényelnek, amelyben összege a 2-300 ezer forintot is eléri. 2009-ben az akkor hivatalban lévő kormány megkezdte ennek a felmondását, de Orbánék 2010-ben visszatáncoltak.

A Demokratikus Koalíció továbbra is kitart amellett, hogy fel kell számolni az ukrán nyugdíjbizniszt. Elképesztő, hogy Orbánék politikai érdekből ukrán nyugdíjasoknak osztogatnak 2-300 ezer forintokat, miközben a magyarországi nyugdíjasokat kampányszerűen, alamizsnaként osztogatott pénzekkel aláznak meg egy ledolgozott élet után. Mi, európai magyarok nem hagyjuk annyiban, hogy Orbánék a közösből osztogassanak tovább, és a 2022-es választás után, a Dobrev Klára vezette új kormánnyal fel fogjuk mondani ezt az egyezményt, amire Orbánék több, mint tíz éve képtelenek voltak.

Arató Gergely

A DK frakcióvezető-helyettese, az ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje Kőbánya-Kispesten

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…