2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • DK: El a kezekkel Varju Lászlótól! Megvédjük a Fidesz-kormány aljas lejárató kampányától! 

DK: El a kezekkel Varju Lászlótól! Megvédjük a Fidesz-kormány aljas lejárató kampányától! 

Tegnap délelőtt Varju László árnyékminiszter sajtótájékoztatót tartott, melyben Matolcsy György jegybankelnök hét elején elmondott szavaival kapcsolatban arra kérte az Orbán-kormányt: tegye világossá, hogy a jelenlegi válságos helyzetben sem kíván hozzányúlni az emberek bankban őrzött megtakarításaihoz.

A Fidesz a helyzet tisztázása helyett már a sajtótájékoztató meghirdetésére is fenyegetéssel reagált, mely szerint a kormánytöbbség el fogja venni Varju Lászlótól a parlamenti tisztségeit, büntetőeljárás fog indulni ellene. Sőt a délután folyamán feljelentést tett ellene az a jegybank is, amelynek az elnökének a nyilatkozatáról szólt Varju László sajtótájékoztatója.

El a kezekkel Varju Lászlótól! Visszautasítunk minden kormányzati fenyegetést, sem az Árnyékkormányt, sem a Demokratikus Koalíciót nem lehet megfélemlíteni vagy elhallgattatni, épp ellenkezőleg: sokat fogunk még erről az ügyről beszélni, ha a Fidesz magyarázat és tisztázás helyett fenyegetőzni fog. Nem az Árnyékkormányt vagy a sajtót kell fenyegetni, hanem elmondani az igazságot. Azt javasoljuk, hogy a kormányfő határozott és egyértelmű mondatokban nyugtasson meg mindenkit: nem kívánnak hozzányúlni a lakossági megtakarításokhoz.

Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük:

https://www.facebook.com/dk365/videos/5555039417946092

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek