2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Új játszótér Sajóbábonyban

-Nagyon örülök, hogy itt lehetek, hogy itt lehetünk, hiszen régóta vártuk már ezt a mai napot, hogy elkészüljön a játszótér és átadhassuk azt a gyerekeknek.


Több mint 30 éve vártak az itt élő felnőttek és gyerekek egyaránt, hogy ezen a településrészen is létesüljön egy minden igényt kielégítő játszótér. – mondta Dr. Szilva István Sajóbábony polgármestere, az Ófaluban lévő játszótér megnyitóján.

„Talán sorsszerű, – folytatta – hogy az idei évben 30 éve nem látott tél köszöntött be és emiatt a munkálatok is elhúzódtak, de amint megjött a jó idő, úgy az utolsó simításokat is sikerült elvégezni.
Azt gondolom, hogy a mai nappal óriási adósságot törlesztünk majd és ez talán még csak a kezdet.
Végre a tagóvodába járó gyermekek számára is adott egy modern, kulturált, a legszigorúbb előírásoknak is megfelelő létesítmény, ahol önfeledten játszadozhatnak.

Úgy érzem, folyamatosak a fejlesztések Sajóbábonyban. Újabbnál-újabb beruházások kezdődnek, rendezvények követik egymást. A település vezetése kiemelt figyelmet fordít, hogy egyetlen korosztály se maradjon ki a fejlesztésekből.

A mai napon elérkezett a családosok, a gyermekek ideje is, ugyanis azért jöttünk ma össze, hogy ezzel a játszótérrel is elismerjük a családosok kitartó erőfeszítéseit.

Alig kevesebb mint 2 és fél év alatt eljutottunk oda, hogy a településen 2 modern, európai színvonalú játszótér létesült és még az idei éven pályázati forrásból megvalósul a felnőtt játszótér vagy másképp felnőtt konditerem.

A kivitelező kiváló munkát végzett, de újfent ki kell, hogy emeljem, hogy nem jöhetett volna létre ez a beruházás sem a MESZ dolgozói és a közfoglalkoztatottak nélkül. Dicséret illeti őket is az elvégzett munkájukért.”

Az ünnepélyes szalag átvágása után a gyerekek azonnal birtokba vették a játszóteret.

Fotó:OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…