2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Majális a Zsóryban

Mintegy ötezren vettek részt az idei majálison a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben. A vendégeket három napon keresztül változatos programokkal várták május 1-3. között.

Május 1-jén délelőtt a civil forgataggal indultak el a programok, amely keretében bemutatkoztak a mezőkövesdi egyesületek, klubok. A sátrakban a Matyó Kertbarát Klub és a Matyó Foltvarró Klub kézműves-foglalkozással, míg az Egészségklub különböző állapot és egészségügyi felméréssel, teákkal, a Bükkalja Alapítvány pedig különböző játékokkal várták a fürdőbe kilátogatókat. A színpadon pedig egymást váltották a szervezetek, akik énekes, próza, tánc és egyéb produkciókkal mutatkoztak be. A teljesség igénye nélkül a Matyó Nagymama Klub, a Hang Stúdió Egyesület, a Mezőkövesdi Színészeti Egyesület, a Mezőkövesd Fúvószenekar és Mazsorett Csoport is színpadra lépett.
Emellett főzési lehetőséggel is várták a vállalkozó kedvűeket. A főzésben a Mezőkövesdi Városgazdálkodási Zrt., a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, a Polgári Kör, valamint a civil szervezetek csapata vett részt.
A három nap során több alkalommal zumbát és aqua zumbát tartottak az ikermedence mellett, illetve a medencében a Mezőkövesden táborozó budaörsi zumbások és instruktoruk, Fehér Grácia vezetésével.
A Május elsejei napot Kasza Tibi és Szandi fellépése zárta. A hétvégén még a fürdő vendége volt május 2-án Katus Attila, akivel a fürdőzők együtt mozoghattak, tornázhattak.
A három nap során a tavalyi eredményeket túlszárnyalva, közel 5000 ember látogatott ki a fürdőbe.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A putnoki Polgármester válasza
TájékoztatásPutnok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. szeptember hó 30. napján tartott Képviselő-testületi ülésén állást foglalt egy …

További cikkek