2023. 02. 4. szombat

Ráhel, Csenge
1 EUR 387 HUF
1 GBP 433 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • A DK polgármesterei rezsimenedéket nyújtanak az orbáni rezsiemelés miatt kiszolgáltatott lakóknak

A DK polgármesterei rezsimenedéket nyújtanak az orbáni rezsiemelés miatt kiszolgáltatott lakóknak

A Demokratikus Koalíció polgármesterei az elmúlt években számtalan esetben segítettek a településükön élőknek, amikor szükség volt rá. A polgárokat most, a megélhetési- és energiaválság közepén sem hagyja cserben a DK közössége. A DK polgármesterei rezsimenedéket biztosítanak a hideg idő beköszöntével azoknak, akik a megemelt rezsiárak miatt már nem tudnak nappal otthon fűteni.

  • Dr. Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fővárosban megnyitnák a  Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületeit és fiókhálózatát, a Budapesti Történeti Múzeumot és számos fővárosi kulturális intézményt azoknak, akik a brutális rezsiárakkal már nem tudják tartani a lépést.
  • Dr. Kiss László korábban már bejelentette, hogy novembertől márciusig havi 10 ezer forint támogatást biztosítanak azoknak a III. kerületieknek, akiknek az egy főre jutó havi átlagjövedelme nem éri el a 120 ezer forintot. Most pedig a kerület nappali rezsimenedéket hoz létre a Békásmegyeri Könyvtárban, de további óbudai helyszínek is szervezés alatt állnak.
  • Niedermüller Péter idősek és gyermekek számára is igénybe vehető rezsimenedékek kialakítását jelentette be: a gyerekeket a nemrégiben átadott Varázsdoboz játszóházban várják, az idősebb korosztálynak pedig a kerület nappali klubjaiban biztosítanak rezsimenedéket napközben.
  • Dr. László Imre elmondta, Újbudának is kötelessége segíteni a bajba jutottakon, ha már a kormány nem teszi. A kerületben öt helyszínen üzemel idősek klubja, ezen felül két helyszínen 60+-os programközpont. Ez a hét helyszín alkalmas arra, hogy rezsimenedékként üzemelve befogadjuk azokat, akik ezt igénylik napközben.
  • Cserdiné Németh Angéla bejelentette: a XV. kerület is kijelöl rezsimenedéket a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban. “Így legalább napközben nem kell otthon fűteniük azoknak, akik hozzánk jönnek, ezzel is kicsit könnyebbé tudjuk tenni a hétköznapjaikat” – fogalmazott a polgármester.
  • Szaniszló Sándor elmondta: a XVIII. kerület is rezsimenedéket biztosít azoknak, akik az orbáni rezsiemelések miatt napközben a hideg lakásukban ülnének: három kerületi könyvtárat nyitnak meg, ahol nem csupán rezsimenedéket biztosítanak, hanem kulturális programokkal is kedveskednek a hozzájuk betérőknek.
  • Baracskai József, Zalaszentgrót DK-s polgármestere is bejelentette: az önkormányzat megnyitja a város idősek otthonát mindenki előtt, akik melegre, néhány jó szóra vagy társaságra vágynának.
  • Tóth József, Polgár város polgármestere elmondta: ők is rezsimenedéket biztosítanak mindenkinek, akinek gondot okoz, hogy napközben befűtse a lakását. Az önkormányzati fenntartású, polgárőrseg által használt irodát átalakítják melegedővé, de több helyiséget is tudnak biztosítani erre a célra, amennyiben szükséges. “Hasonlóan a többi önkormányzathoz, mi is tesszük a dolgunk” – fogalmazott.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bejelentés!
Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Facebook-posztban jelentette be, hogy polgármesterjelöltként indul a 2024-es önkormányzati választásokon. "Sz…