Embertelenül kizsákmányolja az otthonápolást végzőket az Orbán-kormány: még a magyar minimálbér összegét sem kaphatják meg azok, akik havi 40-80 ezer forintért ápolják tartósan beteg, sokszor magatehetetlen hozzátartozóikat.
A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány ezért megegyezett a DK polgármestereivel, hogy az általuk vezetett kerületekben kezdeményezik a szociális rendeletek módosítását, és pénzügyi lehetőségeikhez mérten bevezetik az ápolási díjban részesülők kiegészítő önkormányzati támogatását.
- Kiss László tavaly létrehozta, idén megemelte az Óbuda pótlékot, amely alapján a kormány helyett 20 ezer forinttal emelték minden szociális dolgozó és közalkalmazott, és 30 ezer forinttal minden óvodapedagógus bérét. Ezen kívül Óbuda decemberben terjeszti a testületi ülés elé a 15 ezer forintos otthonápolási támogatást, ami januárban léphet hatályba.
- Újpesten az otthonápolást végzők támogatásáról szóló javaslat decemberben kerül a képviselőtestület elé, amikor egy januártól hatályos, havi 15 ezer forintos pótlékról döntenek majd.
- Erzsébetvárosban decemberben döntenek az otthonápolást végzők számára egy havi 15 ezer forintos fizetéskiegészítésről, amely januártól lehet hatályos.
- Újbudán dr. László Imre a novemberi testületi ülés elé terjeszti a havi 15 ezer forintos otthonápolási pótlékot, hogy csökkentsék az otthonápolók terheit a gazdasági válságban.
- Cserdiné Németh Angéla szerint az otthonápolás segítése társadalmi érdek, így a XV. kerület is örömmel eleget tesz a szociáldemokrata Árnyékkormány kérésének, hogy kiegészítő támogatást nyújtsanak az érintetteknek. Decemberben a képviselőtestület egy havi 20 ezer forintos pótlékról fog dönteni azok számára, akik igénylik ezt a kiegészítést.
- A XVIII. kerület jövő év elején dönt egy fizetéskiegészítésről az otthonápolást végzők számára.
Bősz Anett, dr. Kiss László, Déri Tibor, Niedermüller Péter, dr. László Imre, Cserdiné Németh Angéla és Szaniszló Sándor sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük:
https://www.facebook.com/