2021. 08. 4. szerda

Domonkos, Dominika
1 EUR 355 HUF
1 GBP 415 HUF

Vita a turistaút kialakításáért – Nyílt levél és válasz

Tisztelt Ügyészség!

Nyílt levél Dr. Szabó Ferenc Főügyész!

Nacsády Kálmán ügyész!

Még a Pest megyei főügyészség sem bírálhat felül egy, már lezárt hatósági eljárást!

A Budai-hegységben egy új turistaút kialakítását próbálja minden eszközzel megakadályozni a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Magyar Természetjáró Szövetség.  Ezt a törekvésüket a Pest megyei főügyészség olyan állásfoglalással igyekszik támogatni, amelyben hemzsegnek a téves megállapítások.

Már az önmagában eléggé furcsa, hogy egy természetjáró szervezet küzd egy fontos, a kirándulók életét jelentősen megkönnyítő turistaút létezése ellen. A kérelmező magánszemély már 2017-ben beadta az illetékes kormányhivatalhoz a turistaút felfestésére a kérelmet, amely megadta rá a hivatalos engedélyt. A hivatalos hatósági eljárásba bevonásra került a területileg illetékes Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINPI) igazgatósága, a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSz),  a Pilisi Parkerdő Zrt (PP Zrt), a területileg illetékes erdőfelügyelőség és a kérelmező magánszemély. Valóban nagyon ritka, hogy magánszemély turista útra kér engedélyt. Az eljárásban minden érintettnek 30 napja volt írásban véleményt mondani, majd a meghozott határozatot 15 napon belül még meg lehetett volna fellebbezni. Az eljárásban a PP Zrt, csak annyit írt, hogy nem engedélyezi a turistajelzés kialakítását, de hogy miért nem, azt nem indokolta, pedig erre törvényi kötelezettsége lett volna. Az erdészeti felügyelőség nem kifogásolta a megvalósítást, az MTSz nem írt semmit, míg a DINPI kifejezetten támogatta a megvalósítást. Az  engedély így megszületett, amit az erdészet utólag akart semmissé tenni, erre – tudomásom szerint – a Magyar Természetjáró Szövetség bírta rá. A  12,8 kilométeres útvonalon elkészült jeleket többször leszürkítették, mert  egyesek úgy gondolták, hogy ehhez nekik joguk van. Így nem csak a kirándulók népes táborának okoztak kellemetlenséget, hanem önkényesen felülbíráltak egy hatósági engedélyt is.

Ezt jelezte az engedélyt megkapó magánszemély előbb a járási ügyészségnek, majd annak negatív értékelése után a Pest megyei főügyészségnek.

A Pest megyei főügyészségről dr. Nacsádi Péter Imre válaszolt, amely dokumentumban hemzsegnek a téves állítások.

Például nem lehet arra hivatkozni, hogy volt egy megbeszélés az ügyben a Pilisi Parkerdő Zrt. és az engedélyes között, ami nem az engedélyes kérésére, hanem a PP Zrt. javaslatára jött létre, a hatósági eljárás lezárása után hónapokkal. Ott bármi is történt, azt utólag már nem lehet okként felhozni.  Továbbá a Pest megyei Főügyészségnek tisztában kellene lennie azzal, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. nem a tulajdonosa az adott területnek, hanem a megbízott vagyonkezelője, továbbá az érintett területnek nem a Pilisi Parkerdő Zrt. a felelős természetvédelmi kezelője, hanem a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága, amely támogatta a turistaút megvalósítását. Továbbá mindegy, hogy az MTSz-nek vagy a hatósági eljárásba be nem vont Budapesti Természetbarát Sportszövetségnek mi a véleménye, mert ha ezt utólag jogilag figyelembe vennék, akkor ezzel kiüresítenék a hatósági eljárások intézményét. Minden változtatási igényt csak egy új eljárásban és megfelelő indoklás alapján lehetne érvényesíteni. Természetesen nem úgy, hogy kimegyek és végig rongálom a társadalmi munkában, saját költségen, a köz érdekében felfestett jeleket, mert az bűncselekmény, sőt, ha egymás után többször is előfordul az már minősített eset, és ez ellen éppen az ügyészségnek kellene fellépni, ahelyett, hogy azt próbálja magyarázni – eredménytelenül, hogy miért van rendben szerintük egy turistaút megszüntetése.

Dr. Nacsádi Imre Péter a kérelmezőnek írt levélben meglehetősen sok téves állítást fogalmaz meg, ahelyett, hogy a törvényesség jegyében lépett volna fel. Egyetlen dolgot ismert csak el, hogy valóban létezik a kormányhivatali engedély a turistaút kialakítására.

Dr. Szabó Ferenc Pest megyei ügyészségi vezető, a beosztottja, dr. Nacsádi Imre Péter levelét, eddig nem kívánta felülbírálni, ami azt jelenti, hogy egyetért az említett levélben leírtakkal.

Szerintem a közjó érdekében elvárható lenne, hogy a Pest megyei Főügyészség lépésről – lépésre megvizsgálná, hogy egy hatósági engedély végrehajtását milyen szervezet és milyen jogi alapon akadályozza. Illetve utána nézne annak, hogy az általa írt és jelen levelemben is kifogásolt adatokat honnan vette és megvizsgálnák azt is, hogy miért viselkednek úgy egyes turista szervezetek (MTSz, BTSSz) mintha hatósági jogkörük lenne! A legfrissebb az, hogy az engedélyezett kék kereszt jelzésű nyomvonal most különösen fontossá vált, a járványhelyzet erősödése miatt is, mert olyan helyeken vezet keresztül, amelyken kevés a kiránduló és rendszerint nincsen tömegesedés.

Kertész István, az utat kérelmező magánszemély

Válasz a Pest Megyei Főügyészségtől:

Tisztelt Orosz B. Erika Ügyvezető-Főszerkesztő Asszony!

A Pest Megyei Főügyészségnek 2020. október 22. napján a www.royalmagazin.hu képviseletében megküldött megkeresésével kapcsolatosan a következőkről tájékoztatom. Kertész István kérelme alapján az illetékes Budaörsi Járási Ügyészség a kérelmezett ügyet megvizsgálta, és szakmai álláspontjáról a kérelmezőt tájékoztatta. A járási ügyészség állásfoglalásának megváltoztatására a Pest Megyei Főügyészség nem látott indokot. Az ügyben érintett más hatóságok, szervezetek – a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. – álláspontjának felülvizsgálatára a büntetőjogi felelősség kérdésében eljáró ügyészségek nem jogosultak.

Tisztelettel,

dr. Jagusztin Tamás

helyettes szóvivő

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum