2024. 10. 3. csütörtök

Helga
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Természetvédelmi fórumot tartottak az erdészek Óhután

Természetvédelmi fórumot tartottak az erdészek Óhután

Természetvédelmi szakmai fórumot rendezett Óhután az ÉSZAKERDŐ Zrt., a programon a 22 állami tulajdonú erdészeti részvénytársaság munkatársai vettek részt. A megjelenteket elsőként Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. A rendezvényt Dr. Jung László, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatója nyitotta meg. A nap folyamán egymást követték az előadások. Dr. M. Nagy Gergő, a Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda képviselője a nemzetközi természetvédelmi ajánlások magyarországi adaptációjáról beszélt. Dr. Barta Judit, a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának docense a vadászati joggal kapcsolatos összefüggéseket tárta fel. Az erdőgazdálkodás és a környezetvédelem témakörét Ugron Ákos, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője hatósági-, Luzsi József, a MEGOSZ elnöke pedig magángazdálkodói oldalról „járta körül”. Az utolsó előadó Dr. Pecsenye Csaba, a Miskolci Törvényszék Polgári Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium vezetője volt. Ő a természetvédelmi hatósági és szakhatósági állásfoglalások, határozatok bírósági felülvizsgálatának tapasztalatait foglalta össze. A program során elhangzottakat szakmai beszélgetésen összegezték a szakemberek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Lombhullató vonatozás Mahócára
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi szezonzáró mahócai vonatozását. Október utolsó szombatján két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasú…