2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Külföldi példákkal a vidék hazai sikeréért

Közösségek által irányított helyi fejlesztéseket, a vidék szempontjából legelőnyösebb megvalósításokat és az érintett szereplők felkészültségének gyarapítását tűzte ki célul az MNVH LEADER szakosztályának TRANSLEADER címet viselő saját projektje, mely a 2014- 2020- as időszakhoz is segítséget nyújt.

A LEADER szakosztály ebben az évben az Összehasonlító Tanulmányt, valamint az Országtanulmányokat összegző tanulmányt sajtó alá adta, kiadásukat tette lehetővé.

A 2012 májusában született szakosztályi feladatterv egyik legfontosabb eleme volt, hogy nemzetközi áttekintést nyújtsanak a LEADER megközelítés teljes folyamatáról több országot vizsgáló program keretein belül. Több tanulmány is elkészült: négy országtanulmány, egy összehasonlító tanulmány és egy hazai LEADER modell javaslatot összegző tanulmány. Ezek által elérhetővé váltak a hazai szereplők számára a LEADER megközelítés megvalósításának európai tapasztalatai és jó gyakorlatai is tematikus bontásban, magyar nyelven.

A Finnországot, Írországot, Spanyolországot és Ausztriát felölelő kötet elkészítésénél a minta kiválasztásában nagy szerepet játszott a LEADER megvalósításának megalapozottsága, sikeressége és fejlesztéspolitikai súlya, illetve annak hagyományai az adott államban. Mindemellett a nyelvi adottságok, a lehetőségek és a földrajzi közelség is mérvadó szempontok voltak.

„Ez a kis kiadvány éppen annak az ékes bizonyítéka, hogy az alapos tudásszerzéshez el kell menni, „peregrinálni” is kell, úgy mint régen: hazajőve át kell adni a megfigyelt, megtanult dolgokat, azoknak, akik itthon, a haza vidékein hasznosítani tudják.” – írja dr. Csatáry Bálint, az MNVH elnökségének tagja a kiadvány köszöntőjében.

„Az országok ismeretén belül a tervezés, a projektgenerálás, a pályáztatás és a kifizetések szabályairól is tájékozódhat az olvasó. Külön fejezetet kaptak az eredmények, valamint a 2014- 2020- as felkészülés témája is.”- tudtuk meg Páliné Keller Csillától, a projekt ötletgazdájától, a szakosztály társelnökétől.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek