2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Ismét kattogtak a kerekek Mahóca felé

Ismét különvonatozásra várta az ÉSZAKERDŐ Zrt. az érdeklődőket a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Mahócai szárnyvonalára, július harmadik szombatján. A nap folyamán két járatpár közlekedett a menetrend szerinti forgalom által nem érintett vonalszakaszon. A délelőtti vonatra jegyet váltó utasok jellemzően egész napos erdei kikapcsolódásra érkeztek: bükki túrázásra, andókúti piknikezésre, a tanösvény egyéni bejárására, vagy egy kellemes időtöltésre a Varbói-tó partján és az ott elterülő Kalandparkban. A délutáni vonatpár utasai számára különleges programnak ígérkezett az Andókút és Közép-Garadna közé meghirdetett éjszakai túra és csillagles. A hirtelen jött felhőszakadás ezt a programot azonban sajnos meghiúsította, így a résztvevők inkább a korábbi hazatérés mellett döntöttek. A különjárataink jó kihasználással közlekedtek, vonatainkra több mint kétszázan váltottak menetjegyet. A LÁEV szárnyvonalán a következő nagyszabású program augusztus 22-én, szombaton lesz. A Muzsikál az Erdő Alapítvánnyal közös rendezvényünk keretében Andókútra várjuk a vendégeket – mondta Mátrai Imre, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…