2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Európa legjobbja 2016-ban: Tiszaújváros!

A tiszaújvárosi Ifjúsági Triatlon Európa-bajnokság és Fesztivál nyerte a „2016. évi legjobb Európai Esemény” díját, melyet február 18-án adtak át Rómában, a sportág kontinentális szervezetének kongresszusát követő gálavacsorán!


Az Európai Triatlon Szövetség (ETU) az elmúlt hétvégén Rómában tartotta meg rendes évi, egyben tisztújító kongresszusát, melyre természetesen a sportág honi szövetségének képviselői is meghívást kaptak.
A jelenlevők – egybehangzó szavazást követően – újabb négy évre bizalmat szavaztak az eddigi elnöknek, az olasz Renato Bertrandi-nak, aki így a következő négy évben is irányíthatja a sportág kontinentális szervezetét. Ami az ETU Technikai Bizottságát illeti, a hat tag közül az előző négy évben is a szakmai szervezetet erősítő  tiszaújvárosi Nagy Alpár kapta a legtöbb szavazatot.
Szabó Zitát, az Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ főtitkárát az ETU elnökségébe, Lipták Tamást, az MTSZ szakmai igazgatóját pedig az ETU Fejlesztési Bizottságába jelölték. Mindketten mindössze egy-egy szavazattal maradtak le a tagságról, ami jól mutatja a magyar triatlonsport fejlődésének elismerését.
Az összejövetelen szó esett a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) első Világkonferenciájáról is, melynek február 24-26. között Budapest ad otthont. A fórumsorozaton előadást tart Márkus Gergely, az ITU sportigazgatója és Lehmann Tibor, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a Triatlon Nagyhét főrendezője is.
A kongresszust követő gálavacsorán megjutalmazták az ETU „legjeit” is.  A „2016. évi legjobb Európai Esemény” díját a tiszaújvárosi Ifjúsági Triatlon Európa-bajnokság és Fesztivál nyerte el. A díjat Lehmann Tibor vette át Alicia Garcia asszonytól, az ETU elnökségi tagjától. – Versenyünket már 2015-ben is a top3-ban jegyezték, így amikor tavaly videókat, fotókat kértek be az ifjúsági Eb-ről, sejteni lehetett, hogy előreléphetünk – mondta Lehmann Tibor. –  A díjazott esemény is a 20 éve működő világkupa társrendezvényeként jött létre. A két évtizede töretlen népszerűségű rendezvényről nem lehet beszélni a 2013-ban elhunyt Dr. Márkus Gábor nevének megemlítése nélkül, aki meghonosította a városban a triatlont, majd a tiszaújvárosi önkormányzat hathatós segítségével, sok-sok közreműködővel, támogatóval megteremtette, felépítette a világkupa és a nagyhét rendezésének feltételeit.  Nem volt kérdés, hogy a díj átvételekor felhívtam magam mellé a színpadra versenyigazgatónkat, Márkus Gergelyt, hiszen az  elismerésben neki, a Márkus-családnak, továbbá a teljes tiszaújvárosi szervezői csapatnak meghatározó része van.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Marisol Casado, az ITU elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Csovelyák Zita, az ITU sportágfejlesztési vezetője és dr. Bátorfi Béla, az MTSZ elnöke is.

Fotó:Lehmann Tibor és Márkus Gergely áll a színpadon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek