2024. 04. 18. csütörtök

Andrea, Ilma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Zöld-Hírek
  • »
  • Egy évtized után újra huszármajom született a Miskolci Állatkertben

Egy évtized után újra huszármajom született a Miskolci Állatkertben

A Miskolci Állatkertben mintegy negyedévszázada találkozhatnak a látogatók huszármajmokkal. Az első időszakban rendszeres szaporulatnak is örülhettünk, hiszen hét kölyök is felnevelkedett itt, ám az elmúlt egy évtizedben nem voltak kölykei a fajnak.

Az utóbbi néhány évben kicserélődött a csapat, hiszen a korábban Miskolcon született állatok Kassára kerültek, helyüket pedig két, a Győri Állatkertből érkezett nőstény, valamint egy Csehországból érkezett hím vette át. Majd a háromfős csapat idén áprilisban újszülöttel gyarapodott, immár négyfősre.

A kölyök mintegy öt és fél hónapos vemhesség után jött világra. Az első hetekben szorosan kapaszkodott anyja hasoldalán, így a gondozók is csak távolról pillanthatták meg. A kölyök most már egyre önállóbb, és ugyan még sok időt tölt anyja közelében, de már a saját lábain. Nagyobb távolságra azonban még nem merészkedik, hiszen amint valamitől megijed, azonnal visszakapaszkodik anyjára. Az utódnevelésből az apja nem veszi ki a részét, a szabad természetben az ő feladata a csapat védelme lenne. A csapatban élő idősebb nőstény viszont rendszeresen, mint egy nagynéni felügyeli a nagyvilággal ismerkedő kölyköt, aki anyatejjel közel egyéves koráig táplálkozni. A felnőttekre jellemző testméretet és ivarérettséget pedig három-négyévesen éri el.

A huszármajom (Erythrocebus patas) Afrika középső területeinek fás és füves szavannáin él, ahol feltűnően hosszú lábaival elsősorban a talajon mozog. Védekezésként gyakran választja inkább a futást, mint a fára mászást, hiszen a leggyorsabban futó főemlősként akár 50 km/óránál is gyorsabban szalad. A „huszár” nevet vöröses színű szőrzetéről és a hímek kackiás bajuszáról kapta. Bár a szabad természetben egyedszáma csökkenő tendenciát mutat, ám a faj fennmaradása egyelőre nincs veszélyben.

Veress Tamás
gyűjteményi vezető
Miskolci Állatkert és Kultúrpark

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…
UNESCO NEMZETKÖZI JAZZNAP 2024.
A hazai kezdeményezésű Jazznap.hu, az UNESCO Nemzetközi Jazznap megünneplésére rendezett koncertfolyam idén újra számos helyen látogatható! Herbie Ha…