2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
europaiboleny copyright veresstamas

Bölénybika érkezett a Miskolci Állatkertbe

europaiboleny copyright veresstamasA tavalyi évet két jelentős állatszállítással zárta a Miskolci Állatkert és Kultúrpark: az egyiknek a keretében távozott az állatkert addigi, a másiknak a keretében megérkezett a jelenlegi legnagyobb lakója: egy európai bölény bika.


Első bölényeink 2016 tavaszán, a Kanizsa Agrár Zrt. adományaként kerültek állatkertünkbe. Mivel azonban a két állat közös apától származott, ezért a beltenyészet elkerülése végett szükséges volt, hogy mire a fiatal állatok elérik az ivarérett kort, az egyiktől megváljunk, és átadja helyét egy idegen vérvonalú fajtársnak. Első lépésként a korábban nálunk élt bikának kellett elhagynia Miskolcot. A romániai Marosvásárhelyi Állatkert keresett egy bikát a bölény tehene mellé, így ők jöttek el a nemzetközi bölény törzskönyvbe Polidor néven bejegyzett állatunkért.

Ezt követően érkezhetett meg az új bölény bika – reményeink szerint az állatkert első tenyészbikája. A Pozsonyi Állatkertből került hozzánk a Perun nevet viselő állat. A 2014-ben, a szlovák főváros állatkertjében született bika lassan eléri a kifejlett európai bölényekre jellemző 800 kg-os testméretet, és bízunk benne, hogy az immár két éve nálunk élő nősténnyel rövid időn belül borjúval is megörvendeztetnek majd minket és látogatóinkat.

Az európai bölény kontinensünk legnagyobb szárazföldi állata, amely a 20. század elején a vadonból teljesen eltűnt. Nem pusztult ki azonban teljesen a faj, hiszen néhány állatkertben fennmaradt egy maroknyi állománya, amelynek tervszerű szaporítása eredményeképp az 1950-es évektől megkezdődhetett a faj visszatelepítése korábbi élőhelyére. Így ma már újra mintegy 2.000 európai bölény él a szabad természetben.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek