2022. 08. 12. péntek

Klára
1 EUR 392 HUF
1 GBP 463 HUF

Agancserdő a Bükkben

A Bükk hegység déli lankáin található Bekénypusztai Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház adott otthont az ÉSZAKERDŐ Zrt. VI. Trófeamustrájának. Itt csaknem 120 agancsot szemlélhettek meg a látogatók. A társaság vadászterületeiről származó 92 trófeán túl, a környékbeli vadásztársaságok által elejtett bikák agancsait is bemutatták.

A résztvevőket Zay Adorján, az erdészeti társaság vezérigazgatója köszöntötte. Beszédében a következetes szakmai munkát értékelte, amivel elérték, hogy szarvasbőgési időszakban korábban soha ennyi gímbika (107) nem esett még a társaság által kezelt vadászterületeken. Ebből az alkalomból oklevelet nyújtott át az ÉSZAKERDŐ Zrt. idei legjobb hivatásos vadászának, Tóth Ottónak. Dicsérő oklevelet kapott a Keletbükki Erdészet erdésze, Gór Lajost is, aki az „Az Év Erdésze” verseny országos döntőjében második helyezést ért el. Az oklevél mellett jutalmuk egy-egy muflon kos elejtési lehetősége is.

Az eseményen részt vett a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztályának vezetője is. Szabó Ferenc beszédében a hivatásos vadászok elkötelezettségét hangsúlyozta, és szólt a Bükkhöz fűződő személyes kötődéséről is.

Berta Béla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője a megyei vadászati eredményeket foglalta össze.
A három vadgazdálkodási körzetben növekedést mutat a gímszarvas állomány, amit az is igazol, hogy több mint 50 vadászterület mutatott be gím agancsot bírálatra. Változatlanul a Martonyi és Vidéke Vadásztársaság gímállománya vezet, az idén is náluk került terítékre a legmagasabb IP pontszámmal jutalmazott aranyérmes gímbika. Örvendetes az a következetes munka is, hogy a golyóérett bikák elejtését a vadásztársaságok is fontosnak tartják.

Szentléleki Tibor vadászati osztályvezető kollégái áldozatos szakmai tevékenységének tudja be a gímbika vadászat sikerét. „Soha rosszabbat!” – ezzel a kifejezéssel értékelte a társaság ez évi eredményeit. Kiemelte, hogy az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva a társaság vadászterületein elejtett gím trófeák érmes aránya folyamatosan emelkedik. Idén meghaladta a 39 százalékot, ezzel szemben viszont a hibás elejtések arányát sikerült jelentősen csökkenteniük.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek