2022. 06. 25. szombat

Vilmos
1 EUR 401 HUF
1 GBP 468 HUF

Vigyorgunk a saját nyomorunkon

BORSOD RACE MEDIA KFT. – Dunakanyar Rally

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M

 

A BMW Z4 sorozatosan játssza el gazdájával, Lángi Attilával azt, hogy a tétnélküli szerepléseken hang nélküli teszi a dolgát, de amint fokozódik a helyzet, és be kellene bizonyítania tudását, technikai hiba áll elő benne. Így történt ez a május 27-29-ei Dunakanyar Rallyn is. A Lángi-Veres páros így nagy reményekkel várta a június végi Mecsek Rallyt, ám mostanra kiderült, hogy ott már rajthoz állni sem tudnak majd. Marad helyette a műhely és a technikai felkészítés, fejlesztés…

 

Lángi Attila: Jól indult a versenyhétvégénk, az első nap minden úgy működött, ahogy kell. Fülig ért a szánk, és az eredmények tükrében is elmondhatjuk, hogy jól mentünk. Persze az időnek most sem volt különösebb jelentősége, hiszen a lényeg az volt, hogy mi jól éreztük magunkat. Szó szerint sírva nevettünk minden szakasz céljában. A magunk stílusában mindent megtettünk azért, hogy jól autózzunk, és ez nekünk már elég volt. A második nap etappal indult, mivel nem lehetett megközelíteni a szakaszt egy közúti baleset miatt, utána pedig már csak egy gyors jutott nekünk.

Eljött az ideje annak, hogy elgondolkozzunk két dolgon: vagy mi kérünk túl sokat a Z4-től, vagy ez ennyit tud. A Dunakanyar Rallyt ugyanis ismét fel kellett adnunk, a változatosság kedvéért csapágyas lett a motorunk. Maga a verseny egy csoda volt, a maga tempósságával együtt, amit az elsőtől az utolsó percig imádtam. Ha a jövőben fogok még autóversenyezni, és ezt a futamot is megrendezik majd, akkor biztosan az elsők között fogom leadni a nevezésemet.

Évek óta próbálnak rábeszélni, hogy vegyek kicsit visszább a fordulatból, és most ezt a tanácsot már meg is kell fontolnom. Ami mindig is visszatartott ettől, az az, hogy valószínűleg kevésbé lesz így szép a fülnek a BMW duruzsolása, valamint így az áttételt is módosítanunk kell. A teljesítményből semmit nem vesztünk, csak szeretném továbbra is azt az élményt nyújtani a közönségünknek, illetve magunknak is, amit a Z4 a „vinnyogásával” nyújtani tud.

Mondanám, hogy volt dolgunk bőven, hogy a Mecsek Rallyra újra csatasorba tudjuk állítani a versenygépet – ám sajnos a pécsi futam ez úttal elmarad számunkra. A navigátoromnak programja van erre a hétvégére, valamint az autó sem állt össze úgy, hogy hadba fogható legyen. Így a kedvenc futamomon idén nem tudok rajthoz állni. Helyette marad a technika további fejlesztése: az olajjáratok tisztítása, chiptuning és rajtprogram-fejlesztés.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

A fotót Peremicki István készítette.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Pedibusz Gödöllőn
Még nem sokan tudják mi is az a Pedibusz ill a Pedibusz program Gödöllőn. Ez a program arról szól, hogy a gyerekek egy jó szervezéssel , felnőtt kísér…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum