2021. 08. 1. vasárnap

Boglárka
1 EUR 357 HUF
1 GBP 420 HUF

Thornton nélkül is megmutatta a MEAFC!

Remek miskolci csapatvédekezés hozta meg a harmadik győzelmet.

A MEAFC-Miskolc csapatában sérülés miatt ezúttal sem lépett pályára az egész mezőny jelenlegi leghasznosabb mutatóval (39 VAL) rendelkező játékosa, Austin Thornton.

Két kihagyott hazai büntetővel indult a mérkőzés, majd egy szép Morvacsik-Debreceni összjátékot másolt le azonnal a két Kozák. Bár a házigazda elől látványos összjátékok után többnyire kosarakat szerzett, hátul ekkoriban átjáróház volt a védelmük. A remek formában érkező Vasas sorra szerezte a könnyű kosarait, így megérdemelten dominált az eredményjelzőn (17-25).

Keményített a védekezésén a MEAFC, amit – mint utóbb kiderült – a lefújásig meg is tudott tartani. A vendégek zónavédekezése ellen nagyon élt a két Kozák. Hét pontjukat a hátul is jól záró Béres és Lippai remek megmozdulásai követték, majd Sándor triplájával negyedóra elteltével egyenlített a Miskolc (31-31). Az újbóli vezetés megszerzéséért vívott nagy sebességű harcban komoly ziccer lehetőséget és két büntetőt puskázott el mindkét gárda, végül Moravcsik dobott egy utolsó másodperces hihetetlen hárompontost. A sokadik remek miskolci összjáték után Asszú talált be, ám Andrássy is rögtön labdát, így kosarat lopott Homokitól. Asszú jól is védekezett, amiből Takács triplázhatott, ám a vendégek centere, Andrássy is kiharcolt a palánk alatt három pontot. A kiegyenlítettebb második részt megnyerte ugyan a MEAFC, ám dupla-duplával, azaz 10 támadó lepattanóval és 10 eladott labdával segítették és tartották előnyben az első húsz perc során a Vasast (36-39).

Kozák-Lippai útvonalon támadott oda majd retúrban a Miskolc, ám észnél volt a Vasas is. Hiába dobtak kétszer is a fővárosiak homályt, betöréseik és büntetőik révén tartották a lépést, így továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Bár a 19 pontig jutó Kozák M. határozott volt, a remek napot kifogó, végül 24 ponttal záró Moravcsik szélsebes góllal válaszolt. Az iramra eddig sem panaszkodhatott a hazai publikum, hát még a két támadás alatt érkező 5/5 miskolci büntetőnél. Sándort labdaszerzését követően sportszerűtlenül állították meg, majd Takács harcolt ki szabálytalanságot és technikai hibát (52-47). Boros szabályosnak ítélt és továbbengedett könyököséért majd asszisztjáért Takács állt gyorsan – sikeres tripla formájában – nemes bosszút (57-53).

A záró szakaszban sem engedett teret ellenfelének a MEAFC. Kozák B. betörésével megtörte a másfél perces gólcsendet, majd Tóth szerelte pillanatokon belül kétszer is Borost, így hozva tűzbe a hálás és egyre hangosabb publikumot. Folyamatosan váltogatta védekezését a Vasas, ám így sem sikerült kibillenteni a csapatként gondolkozó és mozgó hazaiakat. Takács újabb hármast és labdát is szerzett, Lippai pedig Kozák Mártonnal játszott többször is eredményesen össze. Moravcsik komótosan bepattogó hármasa figyelmeztetésként érkezett négy perccel, majd Steieré hárommal a vége előtt, amit a MEAFC mondhatni meg is fogadott. Az agresszív fővárosi letámadást ügyesen, helyenként szemnek is tetszetősen átjátszva Kozák B. nem is egyszer ajtó-ablak kosárral fejezett be (74-64). A mérkőzés utolsó másfél perce amolyan kamikáze rohanást hozott, ám a MEAFC győzelme már nem forgott veszélyben. A találkozót a remekül játszó (14 pont, 9 lepattanó, 7 assziszt) Lippai kosara zárta, de a társak közül még 4-en jutottak el legalább 10 egységig. Amerikai játékosát nélkülözve és pótolva a miskolci gárda rengeteget tett ezért a győzelemért, sikerük ténylegesen az egész csapat érdeme volt (81-68).

A MEAFC-Miskolc csapata kedden 19 órától a dr. Hepp Ferenc Emléktorna keretein belüli kupamérkőzéssel folytatja szereplését.
A Salgótarján elleni hazai találkozó tétje már a legjobb 16 közé jutás!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lángi Attila – Schmidt Ádám, BMW E86 Z4 M  Nehézkesen indult, de végül problémamentesen fejeződött be a Székesfehérvár-Veszprém Rally Lángi Attila …

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum