2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Thaiföldön edzi tanítványát Kunkli Tivadar – Koncz Attila készen áll az idei évre

Thaiföldön edzi tanítványát Kunkli Tivadar – Koncz Attila készen áll az idei évre

Még csak 22 éves és már számos rangos elismeréssel büszkélkedhet Koncz Attila, a HELL Racing Team K1 sportolója. Az ifjú tehetség alig több mint 2 évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a K1-gyel, de 2017-ben máris elnyerte az Európa-bajnoki címet 75 kilogrammos súlykategóriában.

A romániai származású Koncz hazájában, a Black Diamond Fight egyesületnél kezdte meg pályafutását alig több mint 2 évvel ezelőtt. 2017. októberében csatlakozott a HELL ENERGY csapatához, a tavalyi TEK gálás szereplését látva pedig példaképe, Kunkli Tivadar vette szárnyai alá. Attila tavaly decemberben Miskolcra költözött és idén januárban megkezdte a felkészülést – nem titkolt szándéka a legnagyobb versenyekre eljutni. Habár a tehetsége nem vitatható, van még mit tanulnia. Edzője, a magyar muay thai legenda nem is kíméli a fiatal sportolót – kemény kiképzésnek veti alá a mindennapos edzések során, januárban pedig a küzdősportok hazájába, Thaiföldre is ellátogattak, hogy a muay thai körökben híres és legjobbnak számító Fairtex Training Centerben fejlesszék Attila tudását.
„A Pattaján töltött két hét alatt sokat fejlődtem. Minden nap keményen edzettünk, a helyiektől több új technikát tanultam és a kondícióm is sokat fejlődött. Egyértelműen hasznomra vált az itt töltött idő és biztos vagyok benne, hogy visszatérünk még ide!” – mondta a K1 harcos. „Idén sok meccsem lesz itthon és több nemzetközi tornán is részt veszek majd, ahonnan remélhetőleg győztesként térek haza. Akárhogy is, én készen állok, és várom az újabb kihívásokat!” – tette hozzá az elszánt Koncz, aki edzője szerint szorgalmas és alázatos tanítvány, így remélhetőleg nem csak tehetsége, de kitartása is segíti őt a sikerek elérésében.
Attila legközelebb március 11-én, Szombathelyen száll ringbe a Fight Aréna nemzetközi küzdősportgálán.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek