2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Renegades szezonkezdés

Elkezdődik a 2017-es szezon a Miskolc Renegades számára is. A csapat vezetői és régi-új edzője, Phillip Hilderbrand sajtótájékoztatón ismertették elképzeléseiket.

4 amerikai idegenlégióssal egészül ki a Renegades gárdája a Fezen Divízió I. mérkőzésein, érkeznek játékosok az Eger Heroes és a Miskolc Lions csapatától is – mondta Phillip Hilderbrand a tájékoztatón, majd hozzátette: az idei szezon, mivel 5 csapat került a DIV I-be két körös lesz. Így előfordulhat az is, hogy két csapat a döntőt is beleértve háromszor is megmérkőzhet egymással, az pedig igazán komoly kihívás, hogy valaki zsinórban háromszor nyerjen ugyanazon ellenfél ellen.  Nemcsak fizikálisan, hanem fejben is nagyon ott kell lenni a mérkőzéseken. A cél a minél több győzelem, és a bajnoki cím.

Apjok Zoltán, a Miskolc Renegades Amerikai Futball Klub elnöke szerint erre minden esélye megvan a csapatnak, hiszen egy nagyon kemény felkészülési időszak áll a játékosok mögött, a tryoutokon érkezett új csapattagok is beintegrálódtak a csapatba, amit idén először egy 8 fős edzői stáb segít, élükön a vezetőedző Phillip Hilderbrand.

Az első mérkőzés Miskolcon, az Ifi pályán, ezen a héten szombaton lesz 15 órától, a Budapest Cowbells II-t fogadják a Renegátok.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek