2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Remek csapatmunkával újabb idegenbeli MEAFC siker!

Remek csapatmunkával újabb idegenbeli MEAFC siker!

Az odahaza eddig veretlen Törökbálint otthonából távozott győzelemmel a csapat!

A házigazda MTK elsősorban centerei játékára épített a mérkőzés elején, így a 212 cm magas Szabó mellett az alacsonyabb, de rendkívül mozgékony Bihari is kosarakkal kezdett. A vendégek lendületét Drahos két triplája adta meg, majd villámgyors lerohanásokkal és Galló kosarakkal operáltak a borsodiak. A hazaiak hiába váltogatták folyamatosan védekezésüket, a sűrűn forgatott MEAFC védekezésben és támadásban is koncentrált maradt. A negyed legvégén Máté higgadtan elengedett gyönyörű triplája stabil miskolci előnyt jelentett (20-28).
A fővárosiaknál Jakab kezdett belelendülni, a vendégeknél pedig a fővárosi illetőségű Timkó mutatta meg, hogy bizony vele is lehet számolni a jövőben. Fontos lepattanókat és kosarakat szerzett, így Béres és Lippai mellett rendkívül hasznosan tudtak „forogni” a MEAFC magasemberei. Továbbra is jól védekezett a Miskolc, megérdemelten állandósult félidőre a közel tíz pontos vezetés (32-39).
Béres remek megmozdulásaival folytatódott a mérkőzés, majd a Szögi-Drahos páros szervezett eredményesen (a lefújásig együttesen 13 gólpasszt osztottak ki a társaknak). A hazaiak távolról szinte alig próbálkoztak, és hiába érkezett Baross személyében újabb 210 cm magas játékos, a MEAFC tartotta előnyét (54-63).
Nagy és Bihari pontjaival kezdett hajrázni az MTK, ám Kopasz és Máté jó helyezkedése szintén kosarakat eredményezett. A vendégek játéka a kitámadó hazai védekezés ellenére is formás maradt, ám egymást követően három ajtó-ablakra játszott ziccerük is kimaradt, amikből azonnal büntetett és közelebb lopózott a Törökbálint. Még akkor sem csüggedtek a miskolci legények, amikor – a remekül játszó, de hárompontossal idén első alkalommal próbálkozó – Bihari emberről elengedett palánkos triplájával kiegyenlített a házigazda (65-65). Az izgalmasra sikeredett végjátékban Máté szemfüles kosara mellett Szögi célzott hibátlanul a büntetővonalról, ám Jakab kosár jó plusz egyes játékával újra 1 pontra olvadt a különbség. Szögi ismét bedobta a büntetőit, majd a MEAFC kivédekezte az utolsó támadást, így egy rendkívül értékes sikert elkönyvelve győzelemmel távozhatott az odahaza addig még veretlen Törökbálint otthonából (71-74).

MTK Törökbálint – MEAFC 71-74 (20-28, 12-11, 22-24, 17-11)
NB I/B Piros csoport 5. forduló. Törökbálint, Bálint Márton Iskola.
Vezette: Válé Flórián, Maár Gábor, Nepp László.
MTK: Jakab (19), Dobos (3/3), Boinitzer (4), Bihari (18), Szabó (13). Csere: Nagy (6), Máriás (4), Bognár (2), Mohay (2), Baross. Edző: Simon Nándor.
MEAFC: Szögi (11/3), Drahos (9/9), Kopasz (6), Galló (9), Béres (6). Csere: Máté (12/3), Timkó (10), Lippai (6), Orliczki M. (3/3), Takács (1), Orosz. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, edző: Gratulálok a játékosainknak, megmutatták hogyan kell akarni a győzelmet, ma ennyivel voltunk jobbak a Törökbálinál. Nehéz időszak van mögöttünk, remélem, innen már csak felfelé vezet az utunk. Céljaink változatlanok, idén a jövő alapjait kívánjuk lerakni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek